Hírek, tudósítások


» 15. ENSZ Klímaváltozási Konferencia
2009-12-09 08:39:58
2009.12.09.  2009. december 7-én kezdÅ‘dött Koppenhágában a 15. ENSZ Klímaváltozási Konferencia, amelynek célja a 2012- ben lejáró Kiotói jegyzÅ‘könyv felváltása egy új nemzetközi megállapodással. A december 18-ig tartó tanácskozásra 192 országból összesen mintegy 1800 küldött érkezett a dán fÅ‘városba. Munkájukat több ezer újságíró kíséri figyelemmel, és várhatóan több tízezer tüntetÅ‘ is összegyűlik majd, hogy nyomást gyakoroljanak a Bella Konferencia-központban ülésezÅ‘ küldöttekre. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) legutóbbi jelentése minden korábbinál határozottabban állította, hogy az emberi tevékenység felelÅ‘s az egyre gyorsuló globális felmelegedésért. A testület szerint a hatékony fellépés elmaradása esetén a folyamat megállíthatatlanná válik, és mérhetetlen szenvedést okoz világszerte. Az emberi tevékenység fÅ‘ként a légkörbe juttatott különbözÅ‘ gázok révén idéz elÅ‘ változást. A legfontosabb ezek közül a szén-dioxid, és a kialakult rend szerint a többi káros gáz hatását is szén-dioxidban fejezik ki, olyan számítások alapján, amelyek során megállapítják, hogy például egységnyi metán hatása mekkora mennyiségű szén-dioxid hatásának felel meg. A konferencia központi témája így a szén- dioxidban számolt károsanyag-kibocsátás csökkentése. Az ENSZ idén több úgynevezett elÅ‘konferenciát szervezett. Az eredeti terv szerint ezeken a tanácskozáson kellett volna elÅ‘készíteni a kibocsátás-csökkentést szabályozó Kiotói jegyzÅ‘könyvet felváltó új nemzetközi szerzÅ‘dést. A várt áttörést azonban az utolsó, november elején zárult barcelonai tárgyalássorozat sem hozta meg, és egyre több szakértÅ‘ és döntéshozó vélte úgy, hogy Koppenhágában jogi kötelezettségekkel járó szerzÅ‘dés helyett egy politikai jellegű megállapodást kötnek, amely a további tárgyalások alapja lehet. Ugyanakkor az utóbbi napokban egyebek között Kína, Oroszország, India és az Egyesült Államok, a globális kibocsátás több mint 50 százalékáért felelÅ‘s négy ország a korábbinál határozottabb elkötelezÅ‘dést mutatott a klímavédelem ügye mellett, ami újra felélesztette a Koppenhága sikeréhez fűzött reményeket. Kína, az évi 6,8 milliárd tonna szén-dioxiddal elsÅ‘ számú kibocsátónak számító állam vezetése novemberben közölte, hogy az energiahatékonyság növelésével 2020-ig 40-45 százalékkal csökkenteni kívánja az egységnyi bruttó hazai termékre (GDP) jutó szén-dioxid-kibocsátást a 2005-ös szinthez képest. ElemzÅ‘k szerint ez korántsem jelent csökkentést, abszolút értékben akár a jelenlegi duplájára is növekedhet 2020-ig az ázsiai ország kibocsátása, mégis nagy eredmény, hogy konkrét vállalást tesz a pekingi vezetés, pedig a Kiotói jegyzÅ‘könyvet korábban nem fogadta el. A kínai delegáció ugyanakkor azzal az elvárással érkezett Koppenhágába, hogy a fejlett ipari államok 40 százalékkal fogják vissza kibocsátásukat 2020-ig az 1990-es szinthez viszonyítva, és biztosítsanak nagyobb támogatást a fejlÅ‘dÅ‘ országoknak a klímaváltozás elleni harcban. Egészen 2007-ig az Egyesült Államok volt az elsÅ‘ számú kibocsátó, és ugyancsak nem volt a Kiotói egyezmény aláírói között. Évi 6,4 milliárd tonnával most a második, de továbbra is vezeti az egy fÅ‘re jutó emisszió alapján összeállított listát évi 21 tonna szén-dioxiddal. A George W. Bush nevével fémjelzett korszak óta alapvetÅ‘ változások mentek végbe a Fehér Ház klímapolitikájában – mondják elemzÅ‘k. Az Obama-kormányzat Koppenhágában azt az álláspontot képviseli, hogy 2020-ig 17 százalékkal csökkentené a kibocsátást 2005-höz képest. 2025-ig 30 százalékos, 2050-ig pedig 83 százalékos csökkentésre is hajlandó Washington, Koppenhágában pedig „azonnali gyakorlati hatást" eredményezÅ‘ megállapodásra törekszik. A harmadik az Európai Unió (EU) 5,03 milliárd tonnát kitevÅ‘ szén-dioxid-kibocsátással. Az EU élharcos, 2020-ig 20 százalékos csökkentést vállal az 1990-es szinthez képest, és 30 százalékig is hajlandó elmenni, amennyiben Koppenhágában sikerül megfelelÅ‘ erejű klímavédelmi szövetséget összekovácsolni. Az évi 1,7 milliárd tonnával a negyedik helyen álló Oroszország vezetése november közepén bejelentette: csatlakozik az EU céljához, és az 1990-es szinthez képest 25 százalékkal csökkenti szén-dioxid-kibocsátását 2020-ig. A hivatalos moszkvai álláspont korábban az volt, hogy Oroszország 10-15 százalék közötti mértékben hajlandó visszafogni a kibocsátását. Ugyanakkor szakértÅ‘k körében vitatott, hogy az új klímavédelmi vállalás milyen gyakorlati jelentÅ‘séggel bír, mert a Szovjetunió bukását megelÅ‘zÅ‘ és egyben követÅ‘ gazdasági hanyatlás miatt, fÅ‘ként a nehézipar összeomlása következtében Oroszország már most is 30 százalékkal kevesebb üvegházhatású gázt bocsát ki, mint a kilencvenes évek elején. A pápa felelÅ‘s viselkedésre szólít A szegények és a jövÅ‘ nemzedékek érdekeit szem elÅ‘tt tartva felelÅ‘s viselkedést kér a környezetvédelem ügyében XVI. Benedek pápa. A katolikus egyházfÅ‘ a vasárnapi úrangyala imádság alkalmával elhangzott beszédében kijelentette, hogy szeretné, ha a koppenhágai klímaváltozási konferencia hozzájárulna az egyetemleges fejlÅ‘dést elÅ‘mozdító lépések meghatározásához. "Azt szeretném, hogy a (koppenhágai) munka segítsen meghatározni a teremtést tiszteletben tartó és a fejlÅ‘dést ösztönzÅ‘ akciókat, amelyek az emberi méltóságon alapulnak és mindenki javát szolgálják" – mondta a pápa a Szent Péter téren összesereglett hívÅ‘k elÅ‘tt. forrás:népujság

» Az Év Mentora Díj - 2009
2009-05-18 20:02:51
„Az Év Mentora Díj – 2009 és Pedagógusfesztivál” program a „Kreativitás és Innováció Európai Éve 2009” magyarországi eseménysorozatának egyik kiemelt rendezvénye. A Mentor Magazin és kiadója, valamint együttműködÅ‘ partnerei (szakmai oktatási és innovációs civil szervezetek: az OsztályfÅ‘nökök Országos Szakmai Egyesülete, a Független Pedagógus Fórum, a TanárképzÅ‘k Szövetsége) felhívást teszünk közzé a következÅ‘ tartalommal: „Az oktatás-nevelés-képzés minden szintjérÅ‘l (az óvodától kezdve az általános és középiskolán, a felsÅ‘oktatáson - pedagógusképzésen - át a felnÅ‘ttképzésig) keressük a legsokoldalúbb, legkreatívabb, innovatív pedagógusokat, akik az új kor új nevelÅ‘i eszményét testesítik meg. Az átalakuló szakmát jelképezi díjunk neve is”. Mindezt azzal a szándékkal és hittel tesszük, hogy programunk erÅ‘síti a pedagógusok önbecsülését, növeli a bizalmat az oktatásban érintett, illetve érdekelt szereplÅ‘k között és javítja a konstruktív társadalmi párbeszéd esélyeit az iskolaügy aktuális, égetÅ‘ kérdéseirÅ‘l. JelentÅ‘s módon hozzájárulhat a szakma presztízsének emeléséhez és segítheti minÅ‘ségi utánpótlását. Projektünk kiemelkedÅ‘ pedagógusi életutak, példák felmutatásával a figyelem középpontjába szeretné állítani ezt a hányatott sorsú, állandóan támadott szakmát és legjobb, leghitelesebb képviselÅ‘it az oktatás-nevelés-képzés minden szintjérÅ‘l. Erre csak együtt van esély. A program nyitott: közreműködÅ‘, támogató szervezetek, intézmények és egyének csatlakozását egyaránt várja. FÅ‘védnök Oláh György Nobel-díjas kémikus. A program kiemelt támogatója a Magyar Innovációs Szövetség és a Magyar Tudományos Akadémia. Az Év Mentora Díjra 2009. július 15-ig lehet jelölni. Díjátadás novemberben, a Közoktatás Napján, gálaműsor és pedagógusfesztivál keretében. Bízunk benne, hogy ez a program az utóbbi évek egyik legnagyobb és legátfogóbb civil kezdeményezésévé válhat – ha további elismert, neves, hiteles személyiségek és tekintélyes intézmények állnak mellé. Mentor Magazin –Mentor Press Hungary Kft. 1054 Budapest, Tüköry u. 3. Tel./fax: (+36-1) 269-2730, Mobil: (+36-1) 06-30/326-9280 E-mail: szerkeszto@mentormagazin.hu; media@mentormagazin.huhttp://www.vajma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=kozlemenyek&id=350

» Oktatási Jogok Biztosa: megújult honlap
2006-02-09 00:00:00

» Böjte atya: Újabb otthonunk Tusnádfürdőn
2006-02-03 00:00:00

» Nagyvárad: Diáklapszerkesztők Országos Találkozója volt
2006-01-30 00:00:00

» Elhunyt Mattyasovszky Zsolnay Miklós
2006-01-24 00:00:00

» Korunk - ajánló
2006-01-10 00:00:00
Korunk - 2006. január Jyväskylä - finnek, magyarok

» Vajdaság a 2006-os év európai régiója
2006-01-02 00:00:00

» Megnyílt a határátkelő Szelmencen
2005-12-23 00:00:00
Több mint hatvan év után ismét átjárhatnak az egykori Szelmenc egyik feléből a másikba az emberek, miután pénteken átkelőt nyitottak a szlovák-ukrán határral kettévágott, zömében magyarok lakta faluban. A községet 1944-ben egyik napról a másikra szelték ketté.

» Szülőföld Alap: eredmények
2005-12-15 00:00:00

» Csíkmenaság: Programsorozat a közösségfejlesztés érdekében
2005-12-11 00:00:00

» Ifjúsági szervezet alakult Kisjenőben, mikulásbuli Ágyán
2005-12-09 00:00:00

» MIÉRT-es törvénymódosító javaslatok
2005-12-08 00:00:00
Közöljük a számunkra megküldött javaslatokat. Metszés.hu

» Román-magyar ifjúsági együttműködés
2005-12-07 00:00:00

» Fiatalítás az EU-s intézmények szintjén is
2005-12-05 00:00:00

» Rendhagyó történelem óra, avagy több ezer éves jelenlétünk a Kárpát-medencében?!
2005-12-04 00:00:00

» MIT-műhelytábor Tordatúron
2005-11-15 00:00:00

» Brassó megyei ifjúsági körútat szervez a BIT, az RMDSZ és a MIÉRT
2005-11-11 00:00:00

» ODFIE közlemény
2005-11-10 00:00:00
 

» Új ember a KMDSZ élén
2005-11-04 00:00:00

» KÖDAK: akiket felvettek
2005-11-02 00:00:00

» Új DéHá elnök!
2005-10-31 00:00:00

» Egyeztetés Besztercén
2005-10-26 00:00:00

» Nagyvárad: GITÁREST AZ NMD-ben
2005-10-25 00:00:00
Október 21-én, pénteken este 20.30-tól a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) Ifjúsági Központjában megrendezésre került az immár hagyománnyá vált Gitárest.   Az összegyűlt 12-15 fõs, kis létszámú, zeneszerető társaság gyertyafénynél élvezhette a hangulatos gitárzenét. A gitárosok, a Mélység együttes egyik tagja Faragó Attila, Fodor Róbert és Szabó Nagy Attila sok ismert slágert játszott el nekünk. Elhangzottak például: Gary Moore - Still Got The Blues, Kansas - Dust In The Wind, Republic - Szeretni valakit valamiért, Edda - Érzés, Extreme - More Than Words és még sok más külföldi és magyar dal, valamint néhány saját szám is, amelyek néhányunk számára már ismerősen csengtek.   A zenélés interaktív volt, ugyanis a zenészek lehetőség szerint megpróbálták teljesíteni a közönség kéréseit is és együtt énekeltünk velük, így még közvetlenebb, barátibb légkör alakulhatott ki.

» Szabadka: "Ne bántsd a magyart!"
2005-10-17 00:00:00

» OMDSZ hírek
2005-10-16 00:00:00

» IKE beszámoló
2005-10-15 00:00:00

» MISZSZ tevékenységek
2005-10-14 00:00:00

» MIT - Fidelitas találkozó
2005-10-10 00:00:00

» Október 6: MIT nyilatkozat
2005-10-05 00:00:00

» A romániai magyar felsőoktatást ismertették az EP-ben
2005-10-03 00:00:00

» Kolozsvár: ifjúsági szekció a VII. Civil Fórumon
2005-09-30 00:00:00

» Erdély: cserkészek nyara
2005-09-30 00:00:00
Alább olvasható egy hosszabb beszámoló arról, milyen is volt az erdélyi magyar cserkészek nyara 2005-ben. Forrásunk a MIT tájékoztató.

» Tanszertámogatás a bánsági magyar iskolásoknak
2005-09-27 00:00:00

» Beszámoló a II. MIT-táborról
2005-09-27 00:00:00

» A Szigeten a MIT
2005-09-26 00:00:00

» A Magyar Fotográfia Napja
2005-09-01 00:00:00
Augusztus 29-én 3 országban, 37 településen, 68 szakmai programon,  400 alkotó fotográfus több mint 3000 fotóművészeti alkotás várta a fényképezőgép-tulajdonosokat, az alkotókat és a művészetet kedvelő közönséget. A háromszéki fotósok, az elmúlt két évhez hasonlóan, idén is megünnepelték a Magyar Fotográfia Napját.

» Beszámoló a II. MIT-táborról
2005-08-30 00:00:00

» Csíkszentkirály: teleházavató beszámoló
2005-08-24 00:00:00

» Erdélyi Magyar Ifjak tábor beszámoló
2005-08-21 00:00:00

» Internet a FIT-en
2005-08-15 00:00:00

» Szigetelünk!!
2005-08-11 00:00:00

» Magyar nyelvű telefontudakozó Romániában
2005-08-08 00:00:00

» Számítógép segély Csíknak
2005-08-07 00:00:00

» Palóc tábor Abroncsoson
2005-08-05 00:00:00

» OMDSZ közlemény
2005-08-04 00:00:00

» EXIT után szabadon
2005-08-03 00:00:00

» Csíkdánfalvi felejthetetlen napok
2005-08-01 00:00:00

» Tusványos ez is: Járható út a Keskeny út
2005-07-29 00:00:00

» EFOTT-on jártunk
2005-07-25 00:00:00

» Romániai árvízhelyzet: Az utolsó száz méteren
2005-07-21 00:00:00

» IV. Filmtett - Duna Műhely alkotótábor 2005. július 3-13.
2005-07-11 00:00:00
 

» Megnyílt a Dombos Fest
2005-07-08 00:00:00

» MIÉRT levél
2005-07-02 00:00:00

» A MIT nyilatkozata az ifjúsági törvénytervezet kapcsán szervezett fórumokról
2005-06-29 00:00:00

» HM eredmények
2005-06-24 00:00:00

» MIK után
2005-06-22 00:00:00

» HT pályázati eredmények!!!
2005-06-21 00:00:00

» MIT: Támogatási reform
2005-06-19 00:00:00

» Határon túli magyar színházak Kisvárdán
2005-06-13 00:00:00
 

» Magyar Köztársaság állampolgársági törvényének módosítása
2005-06-08 00:00:00

» Dr. Sólyom László
2005-06-08 00:00:00

» MIÉRT Nyár 2005. - 2
2005-06-07 00:00:00
A tegnapi - tévesen közölt - MIÉRT levél után, íme annak hivatalos, sajtóverziója.

» IF pályázati eredmények
2005-06-07 00:00:00

» Érintés Vajdasági Mentális Színház
2005-06-07 00:00:00

» Itt a nyár - helyesbítés
2005-06-06 00:00:00

» Ballagás a Sapientián, Csíkban
2005-06-06 00:00:00

» Kisebbségi Felsőoktatási Konferencia: kedvezőtlen a magyarok helyzete
2005-05-29 00:00:00

» Iskolanapok a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban
2005-05-29 00:00:00

» Kárpát-medencei magyar iskolatalálkozó Laskón
2005-05-29 00:00:00

» Kocsmajátékok és lepkegyűjtés Kolozsváron
2005-05-29 00:00:00

» Kárpátaljai Magyar Gyermekszínjátszó Találkozó
2005-05-29 00:00:00

» Pető Róbert lett a KMKSZ - ISZ új elnöke
2005-05-28 00:00:00

» A diákigazgató betartja ígéreteit - XV. Mikes-napok
2005-05-28 00:00:00

» Fidelitas - MIT találkozó
2005-05-27 00:00:00

» XV. MAKOSZ Kongresszus
2005-05-23 00:00:00

» Magyar nem kormányzati szervezetek összefogása
2005-05-23 00:00:00

» Marosvásárhely: IV. MSTDK
2005-05-23 00:00:00

» A Rákóczi Szövetség új elektronikus elérhetőségei
2005-05-16 00:00:00
Alább tesszük közzé a Rákóczi Szövetség hozzánk eljuttatott közleményét.

» Ezer gyerek perdült táncra
2005-05-16 00:00:00

» Mohácsi pedagógusokat láttak vendégül Dárdán és Laskón
2005-05-08 00:00:00

» Emberjogi képzés határon túli fiataloknak
2005-05-08 00:00:00

» Lévai siker a művelődési versenyen
2005-05-08 00:00:00
Olyan nagy múltú iskolákat utasított maga mögé a lévai gimnázium, mint a debreceni, gödöllői és a baár-madasi.

» Kárpátaljai továbbtanulók
2005-05-08 00:00:00

» Ifjúság napja: hoszabb beszámoló díjazottak és azok méltatása
2005-05-08 00:00:00

» Verset énekeltek a szabadkaiak -
2005-05-08 00:00:00

» Udvarhelyi diáknapok - tizenharmadszor
2005-05-07 00:00:00

» Amerikai tanulmányi ösztöndíj erdélyi magyar fiataloknak
2005-05-07 00:00:00

» Magyar Ifjúsági Közösség VI. országos közgyűlése - kicsit részletesebben
2005-05-07 00:00:00

» Böjte atya cd-n!
2005-05-05 00:00:00

» Beszélgetés Bukarestben
2005-05-05 00:00:00

» A "Gyerekfili" precedens nélküli sikere Rodostóban
2005-05-04 00:00:00

» Magyar hírportál Nagyváradról
2005-05-02 00:00:00

» Udvarhely: Mi lett a SZINFÓ-ból?
2005-05-01 00:00:00

» Református lánykonferencia Balazséren - párválasztás, szerelem, házasság
2005-04-30 00:00:00
A Kárpátaljai Református Nőszövetség és a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) közös szervezésében az elmúlt szombaton került sor az első református lánykonferenciára. A rendezvénynek a balazséri Béthel központ adott otthont. A konferencia résztvevőit Pocsai Ibolya, a nőszövetség elnöke, Szanyi György, a KRISZ alelnöke köszöntötte, majd Zán Fábián Sándor fojegyző tartotta az áhítatot.

» Díszdoktorává fogadta a pápát a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem
2005-04-28 00:00:00

» Felvidéki MIK változások
2005-04-26 00:00:00

» Szavalóverseny Horvátországban
2005-04-24 00:00:00

» Kárpátalja: Továbbtanulási börze érettségizőknek
2005-04-24 00:00:00

» Cserkészet: Megemlékező közgyűlés Sepsiszentgyörgyön
2005-04-24 00:00:00

» Eheti: Krónika-Könyvadományok
2005-04-24 00:00:00

» Udvarhelyen: Rotary a sikeres diákokért
2005-04-24 00:00:00

» Topolyán, a Föld napján
2005-04-24 00:00:00

» I. Oroszhegyi gyermek néptánc és népdal fesztivál
2005-04-23 00:00:00

» az NMD képviselői nemzetközi rendezvényeken
2005-04-19 00:00:00

» A Magyar Nyelv Napjai Brassóban
2005-04-19 00:00:00
Kurkó János kapta a Nyelvőrzés Díját Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) hétvégén Brassóban szervezte meg a Magyar Nyelv Napjait. A háromnapos rendezvény keretében átadták a Nyelvőrzés Díját, anyanyelvi konferenciára került sor, és több országos verseny helyszíne volt a társszervező Áprily Lajos Főgimnázium.

» Székely László emlékmű Temesváron
2005-04-19 00:00:00

» III. Partiumi Konferencia Aradon
2005-04-17 00:00:00

» Párbeszéd nélkül nincs jövő
2005-04-11 00:00:00
A magyarországi parlamenti pártok ifjúsági szervezeteivel találkozott a MIÉRT küldöttsége.

» Bevégeztetett
2005-04-02 00:00:00

» A MISZSZ és a VIFÓ a YEN konferenciáján
2005-03-31 00:00:00

» ICSSZEM Pályázati Tanácsadó Nap Nagyváradon
2005-03-23 00:00:00

» MIT-műhelytábor a Hargitán
2005-03-21 00:00:00

» 700 millió lej a sportnak
2005-03-20 00:00:00
Tornatanárokkal az egészségesebb erdélyi társadalomért. A fiatalokért.

» A márciusi pesti forradalom évfordulóján
2005-03-16 00:00:00

» A 48-as forradalom kitörésére emlékeztek
2005-03-16 00:00:00

» Ünnepi megemlékezés Csíkajnádon
2005-03-14 00:00:00

» Tisztújítást tartott a Csíkszenttamási Ifjúsági Szervezet
2005-03-14 00:00:00

» Ifjúsági szervezet alakult Lázárfalván
2005-03-07 00:00:00

» Erdővidék Kupa sakkban és teniszben
2005-03-07 00:00:00

» Kazinczy szépkiejtési vetélkedő
2005-03-06 00:00:00
"Az anyanyelv a szeretet legszorosb kapcsa, még azon népek számára is, kiknek nemzete darabokra szaggattatott". Ezt a Kazinczy-idézetet választották a házigazdák a Nagydobronyi Középiskolában a KMPSZ szervezésében megtartott Kazinczy szépkiejtési verseny mottójául.

» Versmondó- és népdaléneklő verseny Nagyenyeden
2005-03-05 00:00:00

» Évi közgyűlést tartott a Csárdás
2005-03-05 00:00:00

» Ifjú matematikusok versengése
2005-03-05 00:00:00
Az elmúlt héten Kárpátalja ifjú matematikusai - egy időben a magyarországi és az elszakított régiókban élő kortársaikkal - két vetélkedőn is megmérettek. Bár ezekre a vetélkedőkre mindig sokan jelentkeznek, a létszám most minden eddigit felülmúlt. A Gordiusz versenyre 157-en, a Zrínyire pedig 503-an neveztek be. A kárpátaljai fordulókat a KMPSZ támogatja.

» Játékos vetélkedő a daykásoknál
2005-03-04 00:00:00

» Legyen ön is milliomos illésházi módra
2005-03-04 00:00:00
Fiatalok versenye. Illésháza.

» A Curie Kémia Emlékverseny legjobbjai
2005-03-04 00:00:00

» Ifjúsági és Sportminisztérium jön létre Ukrajnában
2005-03-03 00:00:00

» Téli táborban a cserkészek
2005-03-02 00:00:00

» Galántai gyerekek érkeztek Paksra
2005-02-22 00:00:00
Kisebb gyermekcsapat érkezett vasárnap Paksra a város szlovákiai testvértelepüléséről, Galántáról. A diákok péntekig maradnak Pakson, családoknál kaptak szállást.

» Román-magyar közös támogatás az EMTE-nek
2005-02-22 00:00:00
A román és a magyar oktatási miniszternek is javasolni fogja Markó Béla miniszterelnök-helyettes, hogy jöjjön létre egy megállapodás, miszerint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet (EMTE) a román és a magyar kormány közösen támogassa.

» VI. Mécs László Szavalóverseny Királyhelmecen
2005-02-18 00:00:00

» Győr: III. Határon Túli Magyar Összművészeti Fesztivál
2005-02-18 00:00:00
 

» Bibliai jelmezbemutató - hit, tudás, képzelet
2005-02-17 00:00:00

» Budapest: Meghívó
2005-02-15 00:00:00
Itt a meghívó maga. Íme.

» CSTIT: tartalmas hétvége
2005-02-07 00:00:00

» Hívő fiatalok évkezdője Tivadarfalván
2005-02-05 00:00:00

» Ifjúsági megbeszélés Tusnád községben - újabb Hargita Háló pont létesül a közeljövőben
2005-02-02 00:00:00

» Csángó Bál 2005
2005-01-27 00:00:00

» KÖDAK műhelytábor
2005-01-27 00:00:00
 

» Kampány a Magyar Felsőoktatás Minőségének Javításáért
2005-01-22 00:00:00
plakát

» Megnyílt a HÁLÓ
2005-01-21 00:00:00
Áldás

» MIT tiltakozás
2005-01-19 00:00:00

» EMI nyilatkozat
2005-01-12 00:00:00
A hír: a román hatóságok vizsgálatot indítottak a Trianon című Koltay film erdélyi városokban, nagy sikerrel zajló, az alkotókkal történő beszélgetésekkel egybekötött vetítése kapcsán. A reagálás alább olvasható.

» MIT közlemény
2005-01-11 00:00:00

» Újraszervezték magukat a csíkszentmiklósi fiatalok
2005-01-10 00:00:00

» OMDSZ sajtóközlemény
2005-01-10 00:00:00

» A cstit.ro
2005-01-10 00:00:00
Sajtóanyag.

» Újjáalakult a Csíkmindszenti Ifjúsági Klub
2004-12-29 00:00:00

» Erdélybe (is) megérkezett a betlehemi láng
2004-12-29 00:00:00

» Tízéves az önálló kárpátaljai magyar oktatás
2004-12-29 00:00:00
Az 1990-es évek elején nagyot álmodott a kárpátaljai magyarság: önálló magyar felsőfokú oktatást szeretett volna. Akkor, amikor éppen csak enyhült a szovjet rendszer évtizedes szorítása, amikor egy új élet csírái kezdtek sarjadni. Amikor még az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján mindenki úgy gondolta, ebből nem lesz semmi, egy kezdeményező csoport azt mondta: itt az alkalom, most kell lépni, most kell ütni a vasat, most kell végre a sarkunkra állni, s amitől évtizedek óta megfosztottak bennünket - kárpátaljai önálló magyar felsőoktatás -, azt most kell megvalósítani.

» MIÉRT Nyilatkozat
2004-12-28 00:00:00

» Pénzügyes képzés
2004-12-28 00:00:00

» EDS konferencia - Varsó
2004-12-28 00:00:00

» Szeben Megyei Ifjúsági Tanács
2004-12-20 00:00:00

» Nagyváradi Neumann hétvége
2004-12-20 00:00:00

» Temesvár, 1989 decembere.
2004-12-20 00:00:00
Lassan alig jut eszünkbe, pedig közülümk oly sokan meg- és átélték. Úgy gonolom nemcsak az erdélyieknek voltak fontosak, sőt életbevágóak, azon december történései, hanem sok más embernek, magyarnak, magyar fiataloknak, akik a világ, de akár a Kárpát-medence más részein éltek, élnek. E sorok írója kalasnyikovval a kezében, a román néphadseregben, Temesvártól alig 100 kilométerre élte túl az eseményeket. Fagyoskodva. Az éjszakákat a szabadban töltve. Remélve. Álmodozva? Talán...   Alább az erdélyi magyar ifjúsági szervezetek levele olvasható, a temesvári események tizenötödik évfordulója alkalmából.

» MIT levél a MIK ülésről
2004-12-19 00:00:00

» MISZSZ Közlemény
2004-12-18 00:00:00

» Eredményhírdetés: szabadkai pályázat
2004-12-16 00:00:00

» Járt a Mikulás, jön a Télapó
2004-12-16 00:00:00

» Komáromi diákok sikere: szellemi öttusát nyertek
2004-12-16 00:00:00

» Vajdasági ez-az
2004-12-16 00:00:00

» Biztos, ami biztos!!!
2004-12-14 00:00:00

» Megújuló PONTWEB
2004-12-12 00:00:00
Új design-nal és fejlesztett szolgáltatásokkal áll az olvasók rendelkezésére a PONT pályázatfigyelő portál (www.pontweb.ro).   A fejlesztések a következők:

» "Fiatal Erdélyi Liberálisok"
2004-12-11 00:00:00

» Erdély, szórvány, támogatás...
2004-12-11 00:00:00

» Erdély: Szervezkedő civil szervezetek
2004-12-10 00:00:00

» Kárpátalján: Élő néphagyomány - tündöklõ Betlehem...
2004-12-09 00:00:00

» Horvátországból: Mikulás-napi ünnepség
2004-12-09 00:00:00

» Gólyabál a marosvásárhelyi Sapientián
2004-12-08 00:00:00

» Erdélyi hallgatói érdekképviselet
2004-12-06 00:00:00

» A MIT pénzügyi képzéséről
2004-12-03 00:00:00

» MIÉRT közlemény
2004-12-01 00:00:00

» Brassóban az ifjúsági törvényért
2004-11-28 00:00:00

» Véget ért a XI. KÖDAK tanfolyam
2004-11-28 00:00:00

» RMDSZ kampánybusz
2004-11-27 00:00:00

» Fiatal amatőr képzőművészek kiállítása
2004-11-26 00:00:00

» Nagyváradi TDK beszámoló
2004-11-26 00:00:00
 

» Csaba tesvér levele - 2004 november 16.
2004-11-25 00:00:00

» Oldal a kettős állampolgárságról
2004-11-24 00:00:00

» Eszéki magyar középiskolások Zágrábi tanulmányi kiránduláson
2004-11-19 00:00:00

» Kossuth-szónokverseny Budapesten
2004-11-19 00:00:00

» Ünnepelt a diákság Kárpátalján
2004-11-19 00:00:00

» A párkányi gimnazisták lettek az Új Szó gyõztesei
2004-11-19 00:00:00

» Képzés ifjúsági szervezeteknek
2004-11-16 00:00:00

» Sapientia támogatás
2004-11-10 00:00:00
Az erdélyi magyar magánegyetem fennállása óta első alkalommal részesül kétmilliárd forintos támogatásban - tudatta Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke Marosvásárhelyen a felsőoktatási intézmény majdan kész campusánál tartott ünnepi eseményen.

» KÖDAK hétvége Nagyváradon
2004-11-10 00:00:00

» ODFIE beszámoló Kolozsvárról
2004-11-09 00:00:00

» A szép magyar nyelv igazi forrásai
2004-11-09 00:00:00

» Bihar Megyei Magyar Középiskolások Egyesületeinek Tanácsa: I. Érdekképviseleti Képzése
2004-11-04 00:00:00
2004. november 3-án a Bihar Megyei Magyar Középiskolások Egyesületeinek Tanácsa megtartotta az I. Érdekképviseleti Képzés első ülését.

» NMD - Zabhegyező közös program
2004-11-04 00:00:00

» CIVIL FÓRUM 2004
2004-11-03 00:00:00
Amolyan értékelésfélére bukkantunk... Közzétesszük.

» GLORIA VICTIS - 2004. október 21-23.
2004-11-02 00:00:00

» Felvidéki Összhang találkozó
2004-11-02 00:00:00
2004. október 23-25. között Összhang találkozóra (Kárpát-medencei diákszervezeti egyeztető fórum) került sor, ez alkalommal Felvidéken, Dunaszerdahelyen.   Összhang résztvevők Komáromban

» A MIT őszi műhelytábora
2004-11-02 00:00:00
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) 2004. október 8–10. között Algyógyon tartotta őszi műhelytáborát.

» MISZSZ hírek - amik nyáron voltak
2004-11-02 00:00:00

» Új iskola az Érmelléken
2004-11-02 00:00:00

» Ha október, akkor határon túli magyarok fesztiválja
2004-11-01 00:00:00

» Szavalóverseny Técsőn
2004-11-01 00:00:00
Immár hetedik alkalommal került megrendezésre Técsőn a II. Rákóczi Ferenc nevét viselő versmondó-verseny, amely a Nagyságos fejedelem haza- és szabadságszeretetét, valamint népeket egyesítő eszméit tűzte zászlajára. Az idei témát a kárpátaljai magyarság történetének egyik fontos és szomorú eseménye, 1944 ősze szolgáltatta, amikor Kárpátalja magyar és német férfilakosságát elhurcolták a sztálini lágerekbe.

» Magyar tankönyvek a vajdasági iskolákban
2004-10-21 00:00:00
A szerb oktatási minisztérium engedélyezte a magyarországi szakközépiskolai tankönyvek szabad használatát a vajdasági iskolákban.

» A sokszínű magyar kultúra - Kárpátaljai Égtájak Fesztivál Eszenyben
2004-10-21 00:00:00
A Kárpátaljai Égtájak Művészeti Fesztiválsorozat október 15. és 17-e között Eszenyben (Ungvári járás) folytatódott. Vasárnap délután, a Kárpáti Igaz Szó Élő Újság szórakoztató műsorát követően a gálakoncerten Csicsei Antal, az Égtájak - Határon Túli Magyar Kulturális Rendezvényszervező és Szolgáltató Iroda művészeti vezetője köszöntötte az egybegyűlteket.

» Újjáalakult a Bihar Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács
2004-10-17 00:00:00
Október 14.-én pénteken délután az RMDSZ Bihar megyei szervezetének nagytermében tartották a megyében működő ifjúsági szervezetek ernyőszervezeteként működő Bihari Területi Ifjúsági Egyeztető Tanács újjáalakuló gyűlését. 

» Megtudtuk: új KMDFKSZ elnök van!
2004-10-17 00:00:00

» MIT közlemény Erdélyből
2004-10-13 00:00:00

» MAKOSZ elnökségi ülés
2004-10-11 00:00:00

» Ifjú tehetségek seregszemléje Nagypaládon
2004-10-09 00:00:00
Nagypaládon idén harmadik ízben rendeztek falunapot. A kultúrház és az iskola előtti téren már a reggeli órákban nagy volt a nyüzsgés. A gyerekek az egész nap folyamán önfeledten ugráltak a helyi vállalat, a Kárpát-Pack Kft. által készített légvárban. Az érdeklődők megtekinthették a cég többi termékét is, valamint a másik helyi vállalat, a Tisza-Tex által gyártott árukat.

» Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál Balánbányán
2004-10-07 00:00:00

» MAKOSZ - KÖDAK
2004-10-04 00:00:00

» MIÉRT, MIÉRT, MIÉRT
2004-10-04 00:00:00
Marosfőről jelentik:

» Erdélyi diákújságírók találkája
2004-09-23 00:00:00

» Ismét csökkent a tanulók létszáma a magyar iskolákban
2004-09-22 00:00:00

» MIÉRT Konferencia után
2004-09-21 00:00:00
A hozzánk eljuttatott nyilatkozat és közlemény, melyet Székelyudvarhelyen fogadtak el:

» Rákóczi tábor
2004-09-18 00:00:00
Az idei, XVI-ik, szentendrei Rákóczi Szövetség által, határon túli magyar egyetemi hallgatóknak és főiskolásoknak szervezett tábor résztvevői az alábbi zárónyilatkozatot fogadták el.

» ODFIE nyilatkozat
2004-09-17 00:00:00
Az ODFIE nyilatkozata is elérkezett hozzánk, így közöljük, bár kis késéssel...

» MAKOSZ - DÖKSZAB
2004-09-07 00:00:00

» Szentendre után
2004-09-05 00:00:00
Egy nagy kárpát-medencei főiskolás/egyetemista/ifjúsági együttlét. Ez az egyik ilyen, amit a Rákóczi Szövetség szervez. A másik minden évben az október 23-ai Ünnephez kapcsolódó Gloria Victis történelmi vetélkedő és ifjúsági találkozó, bár az nagyobb volumenü: középskolásokkal együtt 800-1000 fiatal szokott olyankor összejönni. E sorok irója is egy ilyen szentendrei táborban találkozott először más régiókban élő kárpát-medencei magyar fiatalokkal.   Emlékeit felidézve megkérdezte a tábor résztvevőit:

» Gyere el az akolba!
2004-08-25 00:00:00
VI. Kérői Ifjúsági Találkozó

» II. Kárpát-Koszorú Expedíció
2004-08-24 00:00:00
Beszámoló a kárpátaljai rész első szakaszáról.

» Etno Tábor Vajdaságban
2004-08-23 00:00:00

» GYISM pályázati eredmények!!!!
2004-07-28 00:00:00

» Félsziget - mi is volt...
2004-07-28 00:00:00

» 11. Magyarságismereti Mozgótábor 2004 - a megtartó erő
2004-07-28 00:00:00

» A ház
2004-07-25 00:00:00
Muzsi Attila, Dévához, Böjte atyához a dévai gyerekekhez kötődik.

» Európa a fiatalok meccse
2004-07-21 00:00:00
Ifjúság és az Európai Unió címmel rendeztek Tusnádfürdőn diákszemináriumot, idén július 4 és 11 között.

» IV. Magyar Ifjúsági Találkozó
2004-07-20 00:00:00
Ez is rövid beszámoló.

» V. Nyári Ifjúsági Játékok Zentán
2004-07-19 00:00:00
Rövid beszámoló. De tényleg rövid.

» GYISM működési támogatás
2004-07-13 00:00:00
 

» Vendégségben Budapesten IX.
2004-06-30 00:00:00
Határon túli magyar fiatalok találkozója Budapesten a Hungarofest Kht - Égtájak Programiroda, a Kapocs és a Metszés.hu szervezésében. A képriportokban képek, itt a program.

» MIK ülés Zánkán
2004-06-28 00:00:00
A XI-ik ülését tartotta a Magyar Ifjúsági Konferencia Zánkán.

» Isten Fizesse Jóságotokat!
2004-06-14 00:00:00
"Bizony mondom nektek: amit e legkisebb testvéreim közül  eggyel is tettetek, velem tettétek." Mt 25,40b

» Vajdasági felhívás és TDK
2004-06-12 00:00:00
A felhívás: A Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium bővíti a 2001-ben megalakított Professzorok Tanácsát, amelynek minden vajdasági magyar tudós, egyetemi tanár, tudományos fokozattal rendelkező kutató tagja lehet. A TDK: A Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium 2004 novemberében Zentán megszervezi a III. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenciát.

» Egyetemi Napok Csíkszerdában
2004-06-11 00:00:00

» Hitet adó ünnep - Vajdaság, néptánc, fiatalok
2004-06-07 00:00:00
Pénteken Tornyoson megkezdődött a XXVIII. Durindó és a XLI. Gyöngyösbokréta.

» Erdélyi egyetemisták tanulmányi kirándulása Horvátországban
2004-06-06 00:00:00

» Magyar sziget Kamocsán
2004-06-06 00:00:00

» Burgenlandi Nyáriegyetem
2004-06-03 00:00:00
Hát lassan elkezdődik a nyár... (Bár e sorok írása közben a székes fővárosban cudar idő van, amolyan őszi esővel.) És elkezdődnek a nyári egyetemek, táborok is. Az első, amiről hírt adunk, az a burgenlandi. A részvételi lehetőséggel kapcsolatos tájékozódás kapcsán keressétek Somogyi Attila Tibort a megadott emailcímen vagy telefonszámon.

» Zenta: informatikai szaktanterem átadás
2004-05-30 00:00:00
A zentai Természettudományi-Matematikai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumnak van immáron informatikai szaktanterme!

» Játékos, táncos hagyományápolás
2004-05-29 00:00:00
Ezerötszáz gyerek vetélkedett Óbecsén, Vajdaságban a Kőketánc, énekes népi gyermekjáték- és néptáncvetélkedőn.

» Dalok és versek Zentán - még májusból
2004-05-28 00:00:00

» XIV. MAKOSZ Kongresszus
2004-05-26 00:00:00
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége 2004. május 21-23. között Nagyváradon tartotta XIV. kongresszusi ülését. Alább a hozzánk eljuttatott közlemény olvasható.

» Nagyváradon történt
2004-05-25 00:00:00
... pontosabban Biharon, a Földvárban a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezetének (PKED) a rendezvénye. A rendezvényről készült beszámolót olvashatjátok alább, míg a képriportok rovatban pár képet közlünk a rendezvényről.

» Elindult az online sziget-jegyrendelés!
2004-05-17 00:00:00
Rendelj Sziget 2004-jegyet az interneten!   Immár nem kell vonatra, buszra szállnod vagy autóba pattannod, netán nagyobb gyalogtúrát tenned, hogy 2004-es Sziget jegyet rendelj! Mától él a www.sziget.hu online jegyrendelő rendszere, melynek segítségével a gép előtt ülve, néhány kattintással hozzájuthatsz idei Sziget-belépődhöz. A jegyrendelést a www.sziget.hu/fesztival főoldalán található jegyrendelő doboz segítségével bonyolíthatod le.

» Horvátországi szabadidős hírek
2004-05-16 00:00:00

» Filmtettfeszt
2004-05-14 00:00:00
Bár már javában tart a rendezvény, mégis közreadjuk a programját. Érdemes elmenni, a rendezvény ingyenes!

» XII. SZÉKELYUDVARHELYI DIÁKNAPOK
2004-05-10 00:00:00
Idén is - mint 12 éve mindíg - megrendezésre kerülnek az udvarhelyi diáknapok az UFF szervezésében. Alább a részletes program.

» Erdélyi turnén a BIKINI!
2004-05-06 00:00:00
Ingyenes könnyűzenezei turné Erdélyben!Nagyváradról kaptuk a hírt. A helyi koncert szervezésében az RMDSZ partnere a Nagyváradi Magyar Diákszövetség. Részletek alább.

» Vendégségben Budapesten
2004-05-04 00:00:00
E héten is várja az Égtájak Programiroda a határon túli magyar színház kedvelőit a Tháliába, Budapesten. Az e heti három előadást az újvidékiek jegyzik. Íme:

» Európa Nap, Zenta – 2004. május 7.
2004-05-01 00:00:00
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott a vajdasági, zentai programot adjuk közre alább. Íme: van élet az EU-n kívűl is...

» Kárpát-koszorú 2004
2004-04-20 00:00:00
Alábbi, hozzánk eljutottatott információt széles körben szeretnénk terjeszteni, hiszen egy ragyogó, a természettel barátságban élő embereket érintő programról, kezdeményezésről van szó. Ha igazán otthonunknak tekintjük a Kárpát-medencét, akkor az alábbi túrát sok magyar fiatalnak kell megismernie, akár teljesítenie is... A mellékelt anyag a Kárpátok teljes gerincének (Dunától – Dunáig!) történő végigjárása, ami egy Budapestről induló  kezdeményezés ugyan, de a helybeliek – az érintett régióban élők – is csatlakozhatnak előzetes jelentkezéssel. Íme a 2004-es Kárpát-koszorú leírása.

» Kelet-felvidéki, kárpátaljai hírek
2004-04-10 00:00:00
Felvidéken Kassán szerveztek vitaestet az oktatás helyzetéről. Királyhelmecen húsvéti tojásokat, díszeket készítettek, és szintén Kassán a gyermekotthon lakóinak irajzaiból nyílt kiállítás. Mindeközben Kárpátalján, Beregszászon II. Rákóczi Ferenc születésére emlékeztek.

» Erdélyi beszámoló
2004-04-06 00:00:00
Erdélyben zajlik az előválasztási folyamat, mely a fiatalok térnyerését hozza magával az RMDSZ berkeiben. Mindeközben Székelyudvarhelyen a régi idők focijára emlékeztek játékkel a valamikor egyetemi városokban aktív „foci-életet” élt csapatok. Vajdahunyadon meg a hagyományteremtés jegyében, pénzdíjért játszottak, immár ödödik alkalommal. Ösztöndíjalapot kezdeményeznek a Sapientia hátrányos helyzetű hallgatói számára. A kolozsvári politológushallgatók pedig tapasztalatszerző körúton vesznek részt. Ezekben a pillanatokban is…

» Itt a tavasz. Indul a pörgés! Vagy inkább folytatódik…
2004-04-06 00:00:00
Pozsonyban fesztivált csinálnak, Érmihályfalván az akácnyílást várják, Lendván meg focikupát terveznek idén is. Ezek mellett Erdőd, Pélmonostor és Gombos között határtalanul a népi kultúrát erősítik, a Mediawave meg, mint egy multinacionális vállalat, úgy terjeszkedik, Győrből kiindulva meghódítva Közép-Kelet Európát… És ez mind semmi (pestiesen szólva)! A román-magyar határszakaszon Székelyhíd és Létavértes között pedig idén nyárra megnyílik a rég áhított határátkelőhely.

» 2004. március 27. Szent István Bazilika.
2004-04-06 00:00:00
Egy szombat este, Budapesten. Pergolesivel, képekkel, sok jó emberrel.  

» Közhírré tétetik! A Brassói Magyar Diákszövetség költözik!
2004-03-24 00:00:00
Magdó Levente BMD elnököt kérdeztük – nem véletlenül – mi újság a házuk táján? 5 perces exkluzív interjú az Elnökkel.

» Tornatanár találkozó, új TMD vezetőség, cserkész ünnepség...
2004-03-22 00:00:00
Eseménydús napok voltak Erdélyben március közepén. És még lesznek is a tavasz folyamán. Az RMDSZ erdélyi magyar tornatanároknak szervezett találkozót, melyen az erdélyi sportstratégiáról egyeztettek. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) március 15-ére 12 pontban foglalta ösdze mit kíván az erdélyi magyar ifjúság, Temesváron új vezetőség veszi át a TMD-t, MISZSZ és ODFIE választmányi ülések, cserkész, unitárius és református ifjúsági rendezvények voltak és lesznek.

» TDK-k tavaszi évadja - Marosvásárhely, Temesvár
2004-03-18 00:00:00
Marosvásárhelyen orvostudományi, fogorvostudományi és gyógyszerésztudományi témakörökben közel 200 dolgozattal jelentkeztek, míg Temesváron hat műszaki témakörben, március 28-ig várják a jelentekéseket.

» Mindentudás Egyeteme - újra
2004-02-25 00:00:00
2004. március elsején (hétfő) a Mindentudás Egyeteme előadás-sorozatának következő rendezvénye Róna-Tas András: Nép és nyelv – a magyarság kialakulása című előadása lesz 19:30-kor a Mindentudás Egyetemén. Az előadás helyszíne: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Informatikai Épület (Budapest, XI., Magyar tudósok körútja 2/b.), Kozma László nagyelőadó.

» Vendégségben Budapesten
2004-02-18 00:00:00
A Hungarofest - Égtájak Programiroda által már több éve szervezett „Határon Túli Magyar Színházi Estek” sorozatban február hónapban is több előadást is élvezhetett a budapesti színházbajáró nagyérdemű. Ezúttal a Tháliában, a Budapesti Bábszínházban illetve a Merlinben vendégeskedtek határon túli színtársulatok.

» Mindentudás Egyeteme
2004-02-12 00:00:00
A Mindentudás Egyetemének következő témája: a nemzeti irodalom és a magyar nyelv sorsa és fejlődése határon innen és túl.

» Lendván ülésezett a MIK
2003-12-02 00:00:00
A Magyar Ifjúsági Konferencia idei második soros ülését Muravidéken, Lendván tartotta. Sokan ismerősként tértek vissza a Lendvahegy alatti községbe, hiszen 2001-ben egyszer már vendégül látták itt a MIK-et. Akkor a március 15-ei megemlékezések voltak a Konferencia időpontjában, most viszont az Agora Kárpát-medencei Információs és Szolgáltató Irodahálózat új, muravidéki fiókját nyitották meg a MIK alkalmával.

» MIK-esek és középiskolások találkoztak
2003-10-02 00:00:00
Magyar Ifjúsági Konferencia II. műhelytábora és Kárpát-medencei Középiskolás Találkozó Zánka, 2003. szeptember 25-29.

» Sziget Fesztivál 2003
2003-06-08 00:00:00
2003-ban ismét megrendezik Budapesten, az Óbudai Hajógyári Szigeten a Sziget Fesztivált, Európa egyik legnagyobb fiataloknak szóló, felhotlen szórakozást ígéro szabadtéri buliját.

» Kárpátalján tartotta sorrendben kilencedik ülését a MIK
2003-05-22 00:00:00
Munkácson tartotta ez évi elso rendes ülését a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK). Összeállításunk ismerteti a munkácsi konferencia Zárónyilatkozatát, helyszíni fotókkal fuszerezve tudósításunkat.

» Magyar felsooktatás csírái a Vajdaságban
2003-04-03 00:00:00
A vajdasági magyar tudományos utánpótlás tervszeru nevelése a legfobb célkituzése a 2001. szeptemberében indított Vajdasági Magyar Felsooktatási Kollégiumnak. A kollégium a vajdasági felsofokú tanintézmények legtehetségesebb magyar egyetemi hallgatóit karolja fel - egy jövoképpel rendelkezo, fiatal értelmiségi elit, elsosorban a leendo vajdasági magyar egyetemi tanári káderréteg kialakítása érdekében. A kollégium ily módon a jövobeni Vajdasági Magyar Egyetem egyik tartópillérévé válhat.

» Növekvo támogatás
2003-03-25 00:00:00
Öt és fél hónapos késéssel, március 21-én délelott került sor az Illyés Közalapítvány új kuratóriumának alakuló ülésére. Az erdélyi alkuratóriumban átszervezések várhatók, a horvátországi és kárpátaljai alkuratóriumok hatásköreit ideiglenesen a fokuratóriumhoz utalják. A pályázatokat hamarosan kiírják.

» A mozi paradicsoma
2003-03-21 00:00:00
Egy hónapos muvészfilm fesztivált szervezett Kolozsváron a Filmtett nevu filmes folyóirat szerkesztosége. A maratoni programban 29 film 80 vetítése szerepel. A szervezok egy állandó muvészmozi beindításának elso lépéseként képzelték el a Cinema Paradiso-t.

» Új köntösben, növelt kerettel
2003-03-09 00:00:00
Március 31-i beadási határidővel hirdette meg a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium február végén a határon túli magyar ifjúsági közösségek, programok támogatását szolgáló ezévi pályázati kiírását. Az ifjúsági tárca 2000-ben írt ki első ízben pályázatot a határon túliak számára, idén a keretösszeg 58 millió Ft.

» Fojtogatják a civileket?
2003-02-21 00:00:00
Havi 800 ezer lejes rádió- és televízióadó fizetésére kötelez minden jogi személyt a román kormány január 30-án kiadott rendelete. Az adót minden civil szervezetnek is fizetnie kell, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e vagy nem rádió- és/vagy tévékészülékkel, fogja-e vagy sem a közszolgálati adókat.

» Késésben
2003-02-11 00:00:00
A határon túli magyarok életében, oktatási és kultúrintézményeinek támogatásában fontos szerepet játszik az Illyés Közalapítvány. A hozzájuk benyújtott és nyertes pályázatok lényegesen elosegítették, segítik (segítenék) a szüloföldön való megmaradást. A választások óta viszont szinte megbénult ez a támogatási rendszer: a kuratórium még mindig nem állt fel, a támogatások nem érkeznek, új pályázatok kiírása még nem történt meg. Pomogáts Bélával, az Illyés Alapítvány új elnökével a BeregInfo hetilap készített interjút.

» Pénz, törvény, nemzet
2003-02-07 00:00:00
Mennyit ér Nastase magyar mondata? Hogyan és mikor fogják utalni az oktatási-nevelési támogatásokat? Miért és hogyan fogják módosítani a kedvezménytörvényt? Gyógyír-e a kettos állampolgárság a vízumbetegségre? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekrol szerveztek vitafórumot tegnap, február 6-án este a budapesti Márton Áron Szakkollégiumban Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára és Csapody Miklós országgyulési képviselo (MDF) részvételével.

» Nem kell néki ösztöndíj...(?)
2003-02-03 00:00:00
A magyar Oktatási Minisztérium határozattervezetében javasolta, hogy pályázhassanak magyar állami ösztöndíjra azok a határon túli egyetemisták, akik 2000/2001-ben Magyarországon érettségiztek. Markó Béla, az RMDSZ elnöke kivándorlást elosegítonek nevezte a módosítást. Összeállításunkban bemutatjuk az ún. agyelszívással kapcsolatos nézeteket is.

» Össznemzeti fogyókúra
2003-01-27 00:00:00
A tavalyi év során mind a négy nagyobb határon túli magyarlakta régióban nyilvánosságra hozták a friss népszámlálási adatokat. A számok tükrében a magyar nemzettest váratlan karcsúsodására döbbenhettünk rá. Összeállításunkban Erdély, Felvidék, Vajdaság és Kárpátalja demográfiai helyzetét ismertetjük, valamint kitekintünk a Csehországban és Burgenlandban sem biztató folyamatokra.

» Civil diplomácia Ermacisza módra
2002-12-17 00:00:00
Civil stratégia kidolgozásába fogott bele a magyarországi Miniszterelnöki Hivatal az elmúlt hónapokban. Az októberben nyilvánosságra hozott szövegváltozatban azonban egyetlen szó sem esett a határon túli civil társadalomról. Az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány (ERMACISZA) ezen változtatott.

» MIK történnek egy szombati napon, Kassán?
2002-12-16 00:00:00
A határon túli magyar ifjúsági élet (azaz ennek egyezteto fóruma, a MIK) 2002. december 14-én Kassán tartotta idei második rendes ülését, amely 1999. november 27-i megalakulása óta a nyolcadik volt. Az ülés munkálatait a Zárónyilatkozat foglalta össze, amit teljes terjedelmében közlünk.

» Hogy MIK vannak!
2002-12-16 00:00:00
Nyolcadik ülését tartotta a felvidéki Kassán a Magyar Ifjúsági Konferencia. A súrlódásoktól sem mentes tanácskozásokon végül kompromisszumos döntések születtek, a nézeteltérések végso elsimítására pedig a hajnalig tartó mulatozásokon került sor.

» Pályázni, de mire?
2002-12-13 00:00:00
Az internet-kultúra elterjedését szolgáló magyarországi pályázatok határon túlra szóló meghirdetését nem mindig elozi meg az igények alapos felmérése. A Hálózat az Ifjúságért Kht. legújabb pályázatának kritikája a kárpátaljai BeregInfo hetilapban jelent meg.

» Decemberi visszaszámlálás
2002-12-06 00:00:00
A Gerbeaud ház feldíszített ablakaiban virító számok, a téren kirakodó-vásár, sült kolbász és forralt bor illata a levegoben. Fotósunkat különösen megfogta az ünnepi hangulat, megpróbálja mindenkivel megosztani.

» Ifjú vezérek és a kormány
2002-12-05 00:00:00
Felvidéken, Kassán kerül sor a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) nyolcadik ülésére. Az 1999-ben az Ifjúsági és Sportminisztérium által alapított fórum célja a határon túli és a magyarországi ifjúsági szervezetek illetve a magyar közigazgatás közötti egyeztetés és kapcsolattartás. A MIK évente kétszer ülésezik. Az idei második találkozó december 13-15. között zajlik.

» Maszkírozott újítás
2002-12-04 00:00:00
Az évszak hozza. Együtt jön a hideggel, a hulló levelekkel, a közköltségek hirtelen megugrásával, és véletlenül pont azzal is, hogy Kolozsváron kétezer magyar elsoévessel bovül a nagyvilági élet. A Kolozsvári Magyar Diákszövetség egyik legnagyobb hagyományrendezvénye ettol lesz hihetetlenül aktuális.

» A rövidség ünnepe
2002-11-25 00:00:00
Tizedik nekifutásra történelmének elso pontos fesztiválját produkálta az Alter-native szervezo csapata. A marosvásárhelyi rövidfilmfesztivál idei kiadása nagy közönséggel, de a tavalyinál valamivel gyengébb filmes terméssel jelentkezett.

» Vízumra kényszerülve
2002-11-18 00:00:00
Magyarországnak EU taggá válása miatt az Unió vízumszabályozását kell alkalmaznia, ezért jövore a jugoszláv állampolgárok vízumot kell váltsanak minden beutazáshoz. Pandúr József, Magyarország belgrádi nagykövete a vízumkényszer bevezetésérol és annak feltételeirol nyilatkozott a vajdasági Magyar Szónak:

» Iskola a határon
2002-10-31 00:00:00
Lét és nemlét határán van a Karvai Középfokú Mezogazdasági Szakintézet és a Kertészeti Szakközépiskola. Jelenleg mindkét intézmény a megyei önkormányzat fenntartásával muködik, de a választások elotti ígéretek, ma már látható, hogy az MKP részérol is csak kampányszlogenek voltak. A pozsonyi Új Szó riportja az iskolák sanyarú helyzetét ismerteti.

» Sikerrel záruló I. Erdélyi Humorfeszt
2002-10-30 00:00:00
I. Erdélyi HumorfesztLehet, hogy nem volt éppen az elso, de újkori kategóriájában mindenképpen a legjobb volt az a négynapos fesztivál, amit Kolozsváron rendezett meg október végén, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség keretén belül kolozsvári egyetemi hallgatók kicsiny csoportja.

» Erasmus - ösztönöz a díj
2002-10-29 00:00:00
A jelenlegi egy millióról 2007-ig két, 2010-ig pedig három millióra szeretnék emelni az Erasmus ösztöndíjjal külföldön tanuló diákok számát - jelentette be az Európai Erasmus Hét rendezvényén Viviane Redling. Az Erasmus program 15 éves fennállásának kapcsán összeállításunk a legnagyobb európai diákcsere programot elemzi.

» A muvészet gyermeke
2002-10-24 00:00:00
A tizenhat éves Bak András (Beregardó) négyéves kora óta zenél. Nem is kis sikerrel, hiszen a környék összes falvában ismerik, s nincs olyan ünnepség, bál, rendezvény, ahonnan hiányozhatna. A BeregInfo interjújából kiderül, hogy zenészként nem lát magának lehetoségeket Kárpátalján.

» Pénzt, katonát, iskolát!
2002-10-21 00:00:00
Közel 700 pályázatról döntöttek a Kárpátaljai Magyar Pedagóguszövetség (KMPSZ) múlt heti ülésén, tiltakoztak a külföldön tanuló ukrán állampolgárságú egyetemisták sorkatonai kötelezettsége és a huszti magyar iskola megszüntetése ellen.

» Kevesen, de magyarul
2002-10-07 00:00:00
Nagybakosban két osztállyal megnyitotta kapuit a magyar tannyelvu elemi iskola. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a szülok kezdeményezésére 2000. szeptemberében hétvégi iskola, idéntol pedig rendes iskola indult a településen.

» Párhuzamosan. Csak a végtelenben találkoznak?
2002-09-24 00:00:00
Úrtetlenkedés, makacs vádolgatás, kommunikációképtelenség jellemzi a két legnagyobb erdélyi ifjúsági ernyoszervezet, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a Magyar Ifjúsági Úrtekezlet (MIÚRT) egyelore ellenséges viszonyát. Egymás fejének vágott nyílt levelek röpködése közben kérdeztük Jakab Istvánt, Nagy Pált és Kovács Pétert a konfliktus okairól és a helyzetbol való kilábalás lehetoségeirol.

» Táncol a nép, és zenél
2002-09-19 00:00:00
Dercen harmadik alkalommal adott otthont a Kárpátaljai Népzenei- és Néptánc-találkozónak. Fodor István, a KMKSZ kulturális titkára köszöntojében így fogalmazta meg a rendezvény célját: a népzenét és a néptáncot muvelo együtteseknek kívántak alkalmat teremteni a bemutatkozásra, a mufaj népszerusítésére, az egymástól való tanulásra.

» Felragyogott Ikarosz
2002-09-09 00:00:00
Okcitán (majdnem francia) zenész volt az idei Minimum Party alkotótábor sztárja. Michel Montanaro nagysikeru zenemuhelye mellett képzomuvészek, fotósok, táncosok, irodalmárok és premierként filozófusok aktiváltak a székelyföldi Kászonfeltíz mellett.

» Palócföldön magyartábor
2002-09-06 00:00:00
A tervezettnél ugyan kisebb létszámmal, de tartalmasan zajlott július 11-18. között a II. Magyar Ifjúsági Tábor. Autóbuszos kirándulások a felvidéki nevezetességekhez, kulturális és sportprogramok szórakoztatták azokat, akik részt vettek.

» Nedvességbol elégséges
2002-07-24 00:00:00
A július eleji kánikulát deruvel figyelemmel kíséro szervezoket, de a tábor résztvevoit is kellemetlen meglepetésként érte az idei Erdélyi Diáktalálkozót (július 17-21.) végigkíséro borongós esozés; de történtek ott egészen jó dolgok is.

» Felvételi elott
2002-06-27 00:00:00
Az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSz) idén is kiadta a Felsooktatási Felvételi Tájékoztatót, mely Románia minden számottevo egyetemének a kínálatát ismerteti. Az internetes változatot a metszés.hu szerkesztosége készítette.

» Szuken a beregszászi suliban
2002-06-24 00:00:00
Bacskó MáriaAz 1991-ben alapított Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban idén a negyedik kibocsátásra került sor. A gimnázium létjogosultságát, szükségességét, illetve eredményes munkáját bizonyítja, hogy a végzosök túlnyomó többsége magyarországi és hazai foiskolákon, egyetemeken folytatja tanulmányait. Nem véletlen hát, hogy igen nagy az érdeklodés a tanintézmény iránt, mindig túljelentkezést regisztrálnak.

» Exit a szabadba
2002-06-20 00:00:00
Harmadik alkalommal kerül sor Közép-Európa egyik legnagyobb nyári fesztiváljára, az EXIT NOISE SUMMER FEST 02-re. A hatalmas hírveréssel meghirdetett rendezvény iránt máris nagy az érdeklodés, jegyeket elovételben június 30-ig lehet vásárolni, akár neten is.

» Barlang mellett a kultúra
2002-06-12 00:00:00
A tavalyi siker idén is érezteti hatását: a szervezok újra nekiveselkedtek a tábornak. Irodalmárok, zenészek, filmesek, táncosok és kézmuvesek szerepelnek a meghívottak listáján, ilyen érdeklodésu fiatalokat várnak Gombaszögre júliusban. A tábor részletes programja következik az alábbiakban.

» SZOMIT 2002
2002-06-04 00:00:00
A zeteváraljai Szabadido Központban szervezi meg az SZ-MADISZ (Székelyudvarhelyi Magyar Demokratikus Ifjak Szervezete) a IV. SZOMIT Ifjúsági Találkozót. A jelentkezési feltételeket és a tábor programját közöljük az alábbiakban.

» Tugárban surusödnek a magyarok
2002-06-04 00:00:00
A felvidéki tugár völgyi üdüloben kerül sor a II. Magyar táborra, ahova a szervezok minden magyart, a világ minden részérol elvárnak. A rendezvény programtervezetét úgy állították össze, hogy abban lehetoleg a felvidéki magyar kultúra, hagyományok és természet szépségét, kincsét bemutathassák a magyar fiataloknak. Jelentkezésrol, programról olvashattok itt.

» Frissít a Sapientia
2002-06-03 00:00:00
Csíkszeredában és Marosvásárhelyen immár másodízben, Kolozsváron pedig elõször hirdet felvételit a 2002/2003-as tanévre a Sapientia --Erdélyi Magyar Tudományegyetem. A Transindex összeállítása alapján közöljük az EMTE újdonságait.

» Buli Zentán
2002-05-31 00:00:00
Sátoros olimpiának is nevezhetnénk a Délvidéki Magyarok Ifjúsági Szervezete (DMISZ) által szervezett zentai ifjúsági játékokat. A különbözo sport-, ügyességi és muveltségi vetélkedokbol álló versenyekre a jelentkezési határido július 10. A jelentkezési feltételekrol és a rendezvény musorártól olvashattok összeállításunkban.

» Magyar filmek növekvo népszerusége Erdélyben
2002-05-26 00:00:00
Május 12-14-e között a Filmtett szerkesztosége, a Filmtett második születésnapját ünneplendo, a kolozsvári Tranzit házban bemutatta az idei magyarországi filmszemle díjazott filmjeit. A rendezvény sármját (a filmek mellett) krónikus székhiány (másképp: résztvevo-túltengés), néhány váratlan program-átrendezodés meg tortabontás adta.

» Diákotthon a szállodában
2002-05-09 00:00:00
A régi Barátság Szállóban kapott helyet a Kárpátaljai Magyar Tanárképzo Foiskola kollégiuma. Átadására a februárban Beregszászra látogató Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök és Anatolij Kinah ukrán miniszterelnök jelenlétében került sor. A BeregInfo szerkesztosége a muködés megkezdése után Kohut Attilával készített interjút.

» Egy lap találkozása foszerkesztojével
2002-05-08 00:00:00
Vajdaság és a határon túli régiók egyik legnagyobb múlttal rendelkezo ifjúsági lapja a Képes Ifjúság. A lapnál múlt év végén foszerkeszto csere zajlott, februártól pedig a havi két számról heti megjelenésre tértek át. Szabó Palócz Attilával, az új foszerkesztovel személyes indíttatásairól és a lap helyzetérol beszélgettünk.

» Filmesek rajzanak Kolozsváron
2002-05-08 00:00:00
Két éves az egyetlen romániai filmes lap, a Filmtett. Születésnapját, akár tavaly, a Filmtettfeszt rendezvényeivel ünnepli május 10-12. között, amelyeknek helyszíne a Tranzit Ház (str. Baritiu nr. 16). Az alábbiakban a rendezvény programtervezetét közöljük.

» Filmfesztivál szegényes változata
2002-05-06 00:00:00
A Mediawave idén eloször Kolozsvárra is eljutott. Néhány filmbol a Music Pubban és a Tranzit Házban szerveztek vetítéseket, de a gyori rendezvénynek csupán a nevét viselte az erdélyi kiadás, színvonalában messze elmaradt attól.

» Felvételi Délvidéken
2002-04-26 00:00:00
A 2002/2003-as tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatót a Vajdasági Magyar Diákszövetség (VAMADISZ) jelentette meg. A dokumentum tartalmazza az egyetemeken, foiskolákon induló szakok listáját, kollégiumok és kantinok címeit, fontos telefonszámokat, melyekre a felvételizoknek és majdan a gólyáknak szükségük lesz.

» Vezetoképzés a csúcsokon
2002-04-24 00:00:00
A Börzsöny hegységben a határon túli ifjúsági vezetok számára szervez képzést a Metszéspont Iroda, a Mobilitás és az Országos Gyermek és Ifjúsági Parlament (OGYIP). Gyakorlati és elméleti útmutatások, eloadások és muhelyek, csillagnézés, buli.

» Tucatnyi év után a KMDSZ
2002-04-12 00:00:00
A TMD után a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) is tizenkettedik születésnapját ünnepli április 15-én, hétfon. Hogy mi jót lehet majd ott muvelni...

» Charta Minimumia 3
2002-04-08 00:00:00
A kolozsvári székhelyű Minimum Party Társaság 8 alkalommal szervezett nagysikerű összművészeti alkotótábort a székelyföldi Kászonban, ahol természetes környezetben, kötöttségek nélkül fiatal alkotók gyakorolhatták az önkifejezést. Charta Minimumia néven eddig kétszer került sor hasonló szellemben fogantatott fesztiválra.

» A felsooktatásról NYÍLTAN
2002-04-08 00:00:00
Nyílt Nap elnevezéssel rendezvénysorozat indult a szabadkai Ifjúsági Központban, melynek célja a fiatalok továbbtanulásához tanácsot adni. Dencs Tünde és Ábrahám Krisztina az oktató-felvilágosító jellegu rendezvények keretén belül a foiskola és egyetem kiválasztásában próbálják segíteni a középiskola végén ezzel a kérdéssel foglalkozókat.

» Beregszászi lokálpatrióták
2002-04-04 00:00:00
Tavaly Beregszász elnyerte a megyei jogú város státusát. Ez magával hozott bizonyos változtatásokat az irányításban is.

» Szülinapok 2002
2002-04-04 00:00:00
A szimmetrikus évszámra de leginkább az évfordulóra való tekintettel, március 15-17. között lezajlott a 12. TMD Szülinapok.

» nezzunk tevet
2002-03-25 00:00:00
A kulturált vita hívei 2000. februárjában alapították az Erdélyi Disputa Egyesületet, amelynek tagjai általános, középiskolás és egyetemi klubok keretén belül tevékenykednek.