Erdély
» Fizikai színházi bemutató W. Shakespeare tragédiája alapján
2010-01-11 21:18:10
2010.01.11. Január 14, 15 és 16-án este 7 órától újra látható Uray Péter rendezésében William Shakespeare: Hamlet című fizikai színházi előadás. A lehetetlennel határos vállalkozás a Hamletből mozgásszínházi előadást csinálni. A Hamletet oly mértékben a szavak uralják, hogy a legvégső pontig még a cselekvések és a nem cselekvések is nyelvi formát öltenek benne. A szó a szereplők számára a világra, önmagukra való rákérdezés formája. A szavak a másik kifürkészésének, befolyásolásának, provokálásának eszközei is. Shakespeare darabjában ugyanis minden szó, szó szó…forrás: http://www.m-studio.ro/hamlet/

» Kortárs magyar filmnapok Sepsiszentgyörgyön és Kovásznán
2009-12-09 08:32:44
2009.12.09.Csütörtöktől szombatig Kortárs magyar filmnapokat tartanak Sepsiszentgyörgyön és Kovásznán — közölte lapunkkal Lázár-Prezsmer Endre művelődésszervező. Hat, 2008—2009 között forgatott magyar filmet vetítenek a szentgyörgyi moziban, illetve Kovásznán (ott csak kétnapos lesz a rendezvény) a városi művelődési házban. A szervezők az idén bemutatott filmekből válogattak, akárcsak az előző években, díjazott filmeket láthatnak az érdeklődők. A filmek után most nem lesz beszélgetés az alkotókkal. (Részletes program a Mi, hol, mikor oldalon).forrás:www.erdely.ma

» XX. Erdélyi Labdarúgó Diákkupa
2009-10-28 00:06:25
2009.10.28.Az Udvarhelyi Fiatal Forum es a Magyar Ifjusagi Szervezetek Szovetsege december 21-23. kozott Szekelyudvarhelyen szervezi a XX. Erdelyi Labdarugo Diakkupat. Az erdelyi magyar diakok labdarugo bajnoksaga a ’89-es tortenelmi fordulatot koveto idoszak legregibb es legszebb hagyomanyokkal rendelkezo amator ifjusagi sportesemenye. A ket evtizedes sorozat kezdeti eveinek szervezoje a Brassoi Magyar Diakszovetseg (BMDSZ) volt, majd a lebonyolitast atvette az Udvarhelyi Fiatal Forum (UFF) es az Orszagos Magyar Diakszovetseg (OMDSZ), a huszadik rendezveny tarsszervezoje es tamogatoja pedig a Magyar Ifjusagi Szervezetek Szovetsege (MISZSZ). A XX. diakkupanak december 21-23. kozott ismet a szekelyudvarhelyi Varosi Sportcsarnok ad otthont, a serlegert Kolozsvar, Temesvar, Marosvasarhely, Nagyvarad, Brasso, Sepsiszentgyorgy, Csikszereda, Gyergyoszentmiklos, Jaszvasar es Szekelyudvarhely egyetemi kozpontjainak csapatai merkoznek majd. A jubileum nem csupan visszatekinto megemlekezest, hanem eloremutato jovotervezest, egyben fejlesztest is jelent. Ennek jegyeben a 2009-es kiiras legfontosabb celja egy olyan amator labdarugo bajnoksag meghonositasa, mely osszefogja Karpat-medence magyar egyetemi csapatait, es evente egy sportesemeny kereteben meretteti meg jatektudasukat. Ennek erdekeben a fennebb emlitett romaniai egyetemi kozpontok csapatain kivul varjuk olyan Karpat-medencei varosok magyar egyetemista labdarugoinak jelentkezeset is, akik hajlandoak reszt venni egy Erdelyben szervezett szinvonalas bajnoksagon. A csapatok elszallasolasa jutanyos aron felujitott bentlakasokban tortenik, az utazas es ellatas onkoltseges. A hataron tuli csapatok benevezesi dij nelkul vesznek reszt a bajnoksagon. A reszveteli lehetosegrol, szervezesi kerdesekrol es a szabalyokrol bovebb tajekoztatast az alabbi elerhetosegeken lehet igenyelni a het barmely napjan 19 ora utan. Ilyes Szabolcsfoszervezo, Szekelyudvarhely E-mail: ilyesszabolcs@yahoo.comTelefon: (004)-0742-239195

» Drámapályázatot hirdet a Magyar Rádió
2009-09-22 10:18:43
2009.09.22.A közszolgálati rádió pályázatot hirdet kortárs íróknak, rádiójáték, illetve színpadi feldolgozásra is alkalmas drámai művek megírására. „Az MR számára fontos misszió új, eredeti kulturális értékek létrehozása, ezen belül a kortárs magyar irodalom erősítése. Ennek legmegfelelőbb formája az, ha új művek létrejöttét kezdeményezzük és támogatjuk. Ennek szellemében indítjuk útjára a drámapályázatot" – mondta Such György, a Magyar Rádió (MR) elnöke. „A legjobb műveket a rádiós premiert követően felkínáljuk bemutatásra színházaknak is. Az általunk felajánlott jelentős pályadíjak az érdeklődő színházak számára megkönnyíthetik a színpadra állítást, hiszen tőlünk térítésmentesen kapják meg a darabokat" – tette hozzá Such György. „A pályázatra olyan szövegkönyveket várunk, melyek magas irodalmi színvonalon ragadják meg korunk problémáit, hangulatait, életérzését" – mondta Solténszky Tibor az MR1-Kossuth Rádió Művészeti és Produkciós Szerkesztőségének vezetője. A pályázat nyílt és jeligés, azon bárki nevezhet, magyar nyelven írott, új irodalmi művel. Pályázni bármely műfajban (pl. tragédia, szomorújáték, komédia, bohózat) lehet, de más pályázatra vagy felkérésre született írások jelen pályázatra már nem nevezhetők. A pályaműveket neves művészekből és szakemberekből álló zsűri bírálja el. A zsűri tagjai: Bereményi Géza, Gothár Péter, Marton László, Molnár Piroska, Radnóti Zsuzsa, Vidnyánszky Attila, és Solténszky Tibor. Döntését a zsűri a tervek szerint 2010. március 27-én, a színházi világnapon hirdeti ki. A pályadíjak: 1. helyezett: 2 millió forint 2. helyezett: 1,5 millió forint 3. helyezett: 1 millió forint A pályaművek beérkezési határideje: 2010. február 15. Bővebb információ a www.radio.hu internetes portálon található. Kultúra.hu

» Megemlékezés a magyar drámáról
2009-09-22 10:14:44
2009.09.22.Magyarország határain kívül is megemlékeznek a magyar dráma napjáról: Újvidéken három ősbemutatót tartanak ebből az alkalomból, Nagyváradon felidézik Madách Imre életét, Marosvásárhelyen pedig a vasárnap esti előadást szentelték az ünnepnek. A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-iki ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, s új művek születését ösztönözzék. Újvidéken annak a három darabnak az ősbemutatóját tartják, amelyeket vasárnap írták a szerzők a IX. Vajdasági Magyar Drámaíró Versenyen. A megmérettetés vasárnap délelőtt kezdődött az Újvidéki Színházban, amikor az egyik versenyző, Góli Kornélia kalapból kihúzta a megírandó színpadi mű címét. A lehetséges címeket a versenyről beszámoló Magyar Szó című vajdasági napilap cikkeinek címeiből válogatták ki és tették a kalapba. Ezután látott munkához a három drámaíró, Góli Kornélia, Nagy Abonyi Árpád és Szegedi Szabó Béla, hogy délután öt órára elkészüljön a három, azonos című darab, a Szülők iskolája. E drámákat este 7 órakor kapta meg a három rendező: Antal Szilárd (Góli Kornéla szövegét), Mezei Kinga (Nagy Abonyi Árpád művét) és Rusznyák Gábor (Szegedi Szabó Béla írását). Azonnal meg is kezdődtek a próbák a hétfő esti előadásra, újvidéki, szabadkai, erdélyi és békéscsabai színészek közreműködésével. A friss darabok ősbemutatóját hétfőn láthatja a közönség, este 7 órai kezdettel az Újvidéki Színházban. A három előadás után a zsűri tagjai – Csoma Judit színésznő, Gálovits Zoltán dramaturg és Lovas Ildikó író – eredményt hirdetnek. A határon túli magyar színházak közül a marosvásárhelyi vasárnap esti előadását szentelte a magyar dráma napjának. Ebből az alkalomból Müller Péter-Seress Rezső Szomorú vasárnap című kamaramusicaljét új szereposztásban láthatta a közönség a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadásában. Nagyváradon a Kiss Stúdió Színház hétfőn 18 órai kezdettel emlékezik meg a magyar dráma napjáról. Részletek hangzanak el Madách Imre Az ember tragédiája című drámájából, felidézik Madách Imre életének fontosabb mozzanatait és a jelentősebb Tragédia-előadásokat. Kultúrpart

» Kárpát-medencei Néprajzi Nyári Egyetem
2009-08-06 17:06:00
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség 2009-ban is megszervezi a Kárpát-medencei Néprajzi Nyári Egyetemet. Mint az előző nyolc alkalommal is, most is vándor jeleggel bír. A helyszín ez alkalommal Csángóföld, időpont augusztus 10-16. Nyári egyetemünket nemcsak néprajz, illetve a társadalomtudományok valamely ágának hallgatói figyelmébe ajánljuk, hanem mindazoknak, akik érdeklődnek a népi kultúra, a hagyományok, az épített örökség és a földrajzi látnivalók iránt. A programban egyaránt szerepelnek előadások és tanulmányutak, valamint kirándulások. Ha tartalmas pihenésre és kikapcsolódásra vágysz és jó társaságban szeretnél eltölteni egy hetet nyár közepén, akkor köztünk van a helyed! Mi biztosítjuk a szállást, étkezést, az utazást a rendezvény ideje alatt, neked csupán a jókedvedet és az érdeklődésedet kell magaddal hoznod. Mindössze annyit kell tenned, hogy a kitöltött jelentkezési lapot és egy motivációs levelet eljuttatsz hozzánk legkésőbb 2009. augusztus 1-ig, a következő címek valamelyikére: - neprajztabor@gmail.com (akik elektronikusan szeretnének jelentkezni) - KMDSZ iroda, str Avram Iancu, nr 21, 400083 Kolozsvár (akik inkább papír alapon pályáznának). Figyelem! Akár elektronikusan, akár papír alapon pályázol, augusztus 3-ig meg kell érkezzen hozzánk a jelentkezési lapod és a motivációs leveled.

» VIII. Kárpát-medencei Nyári Egyetem Nagyváradon
2009-08-06 17:00:59
Nyolcadik alkalommal ad otthont Nagyvárad a Kárpát-medencei Nyári Egyetemnek 2009. augusztus 10 és 16 között. A Nyári Egyetem négy szakosztályra épül, melyek közül az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági és anyaországi diákok választanak a jelentkezéskor. Délelőttönként a szakosztályülásekre, délután a plenáris előadásokra, esténként pedig kulturális és szabadidős programokra kerül sor. A négy szakosztály és azok témai a következők: . Orvostudomány-Egészség: Mentálhigiénia, egészséges életmód . Politológia-Közgazdaságtan: Válságok (gazdasági, politikai, társadalmi, morális, energia) . Műszaki tudományok: Média és hírközlés . Művészetek: Fotóművészet Plenáris előadások: . Dr. Lovas Antal: Alternatív energiaforrások . Lukács Csaba, újságíró: Kiszolgáltatott társadalmunk és katasztrófahelyzetek . Egészséges életmód . Környezetvédelem Esti programok: . Folk Est, Táncház . Humorest . Strandolás . Borkóstoló . Színház . Koncert . Szabadtéri filmvetítés Jelentkezni a kitöltött jelentkezési lappal és az abban kért csatolt iratokkal lehet emailben vagy a TMD irodájában. A jelentkezési lap letölthető innen: http://www.tmd.ro/letoltes/kmnyeurlap09.doc Részvételi díj nincs. A szervezők ingyenesen biztosítják a szállást és az étkezést. Az útiköltségről és az utazásról a résztvevőknek kell gondoskodniuk. Pályázati határidő: 2009. július 25. Fővédnök: Halz József, Rákoczi Szövetség elnök Szervezők: - Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete (PKED), - Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület (PIHE), - Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD), - Rákóczi Szövetség (RSz) Partnerek: - Diákhálózat (DH), - Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDSZKF) - Közép – Európai Önkéntes Egyesület (KÖZEL) - Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata - II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata - Vajdasági Ifjúsági Fórum (VIFO) - Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület (HaHa) - Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) - Pontus Iuventa Ifjúsági Alapítvány - Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) - Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) Támogatók: - Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad - Nemzeti Civil Alapprogram, Magyarország További információk: Dósa Manyika, manyikad@yahoo.com

» Balázs Béla esszépályázati felhívás
2009-06-02 15:32:22
2009.06.02.A DocuArt Filmművészeti Központ esszépályázatot hirdet Balázs Béla születésének 125., halálának pedig 60. évfordulója alkalmából, melynek témája az alkotó-teoretikus irodalmi, filozófiai és filmes munkássága. A kiírók a pályázattal Balázs Bélára emlékeznek, aki 1919-ben íróként, költőként hagyta el az országot, majd huszonöt emigrációban töltött év után nemzetközi hírű filmtudósként, esztétaként tért haza. Főműveként ismert filmesztétikai írása A látható ember világszerte alapvető tananyag. Mozgalmas élettörténete, szerteágazó életműve azonban mind a mai napig feldolgozásra vár. A pályázatokat Bottlik Virágnak címezve a docuart@docuart.hu címre várják a pályázó nevével és elérhetőségével minimum 10 000, maximum 20 000 karakter terjedelemben. A pályázati anyagokat július 31-ig fogadják el. Az esszéket két kategóriában várják: * Balázs Béla filmes munkássága * Balázs Béla irodalmi, filozófiai munkássága Az esszépályázat eredményét a szeptemberi Balázs Béla megemlékezésen hirdetik ki, melyre minden pályázót meghívnak. A két kategória legjobbjai összesen 50 000 forintnyi pénz- és könyvjutalomban részesülnek. Filmtett.ro

» Újra a turistáké a törcsvári kastély
2009-06-02 15:29:51
2009.02.06Mától látogatható a törcsvári kastély. A múzeumot a művelődési miniszter jelenlétében tagnap nyitották meg újra. A királyi család birtokában levő gyűjtemények képzeik a tárlat nagy részét. A kastély 2006-tól magántulajdon. Habsburg Domokos igényelte és kapta vissza az első ízben 1377-ben említett erődítést. A szaktárca továbbra is részt vállal Törcsvár turisztikai célponként való reklámozásában. Kololozsvári Rádió

» Erdélyi magyar fimek a TIFF-en
2009-06-02 15:28:12
2009.02.06.A kolozsvári Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 8 éves történetében idén a legerősebb az erdélyi magyar filmes jelenlét. A rendezvények nagy része a 2009. június 3-án megrendezett Magyar Nap-hoz kötődik: - a Sapientia EMTE diákjai kisjátékfilmes blokkal mutatkoznak be a Győzelem moziban - a Humanitas könyvesboltban dokumentumfilm vetítésekre kerül sor - a Képzőművészeti Múzeum kertjében Bréda Ferenc Lali lakomái című könyvével együtt bemutatják Lakatos Róbert Bahrtalo! – Jó szerencsét! című filmjének a DVD.jét (ami rövidesen kapható lesz a boltokban). Ugyanakkor idén először van kolozsvári rendezőnek filmje versenyben a Tiff.en: Lakatos Róbert Bahrtaló!-ja.

» Székelyudvarhely : "Kapuk" kiállítás
2009-06-02 15:24:47
2009.06.02.2008 őszén első alkalommal hirdetett a székelyudvarhelyi RMDSZ fotópályázatot Kisváros ősszel címmel, melyet idén májusban a Kapuk című tavaszi pályázat követett. A szervezők ezzel olyan fotópályázat-sorozatot indítottak, amely évente egyszer vagy kétszer a pályázók szemével dokumentálja a város értékeit, jellegzetességeit. A Kapuk című tavaszi fotópályázat tárlatát nyitották meg Székelyudvarhelyen a Művelődési Ház földszinti kistermében – Elekes Gyula, a ház igazgatója köszöntötte és nyitotta meg a kiállítást, Bunta Levente polgármester üdvözölte a nyerteseket, résztvevőket, Jakab Áron Csaba szervező pedig megköszönte a támogatóknak a hozzájárulást. Az első pályázathoz hasonlóan ez alkalommal is egy igényes katalógus és CD örökíti meg a munkákat – 17 versenyzőtől 62 pályamunka érkezett be. Az első három helyezett: Csender Erika és Fülöp Lóránt első díjban (fejenként 1000 lej), Buti László második díjban (400 lejes vásárlási utalvány) és ismét Fülöp Lóránt harmadik díjban részesült (fényképezőgép-táska). Különdíjat Zepeczaner Valéria kapott a Vario Media társaságtól. Az esemény társszervezője a polgármesteri hivatal, illetve a Művelődési Ház volt. www.varosinfo.ro / Udvarhelyi Híradó nyomán

» Orient Express kultúrvonat
2009-06-02 15:22:52
2009.06.02.Egy új európai kulturális identitás kialakítása jegyében születetett az Orient Expressz színházi projekt ötlete, amelynek lényege az utazás, a migráció témáját feldolgozó, hat országból – Törökország, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Németország – származó előadások bemutatása a legendás luxusvonat egykori útvonalán található 11 városban, Ankarától Stuttgartig. A május 14-én Ankarából útjára indult Orient Express igazi vándorszínház, lakókocsikkal, öltözőkkel, stb., amelynek egyik vagonja hidraulikus berendezéseknek köszönhetően pillanatok alatt működőképes színpaddá alakul, fényszórókkal, erősítő berendezésekkel, miközben a közönség a pályaudvar peronjáról nézheti az előadást. A kultúrvonat Bukarest és Craiova után május 31-én érkezett Temesvára, ahol vasárnap és hétfőn esténként három előadást láthattak a nézők: a stuttgarti Schauspiel Staatstheater 80 nap, 80 éjszaka című, a craiovai Marin Sorescu színház Occident Express és az ankarai Török Állami Színház Ex-press című előadásait (a craiovai társulat mindkét estén fellépett). A stuttgartiak Soeren Voima izgalmas darabját, a Romániában készült „hamis” plüssmaci és plüsstigris 80 napig tartó balkáni kalandjairól szóló megható történetet adták elő. Az Alex Boureanu rendezte craiovai előadás Matei Vişniec Occident Expressében a nyugati világban elterjedt Románia-klisék, közhelyek szatirikus tárlatát mutatja be, míg az ankarai zenés-táncos előadás a nyugatra igyekvő török vendégmunkások sivár világába vezeti a nézőt. ww.nyugatijelen.com

» Nyári Szakmai Gyakorlat
2009-05-31 14:38:00
2009.05.31.A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) idén is nyári szakmai gyakorlatot hirdet az érdekeltek számára. A szakmai gyakorlat lényege, hogy a magyarországi Paksi Atomerőmű Zrt. biztosít gyakornoki helyeket és egyhetes balatoni üdűlést olyan fiatalok számára, akik szakmai előmenetelük szempontjából fontosnak tartják a gyakorlati képzést. A gyakorlat időtartama 2009. július 15-29. – 6 fő műszaki profilú (gépész, villamos, irányítástechnika, automatizálás, anyagismeret, anyagmérnöki) fizika, kémia, környezetvédelmi, szakos hallgatók számára és 2009. július 29- augusztus 12. szintén – 6 fő műszaki profilú (gépész, villamos, irányítástechnika, automatizálás, anyagismeret, anyagmérnöki) fizika, kémia, környezetvédelmi, esetleg informatika szakos hallgatók számára. A Paksi Atomerőmű ösztöndíjat biztosít a diákok részére, amelyből a szállás, étkezés, zsebpénz nagy része egyéb (pl. strandbelépő) biztosítva lesz, a lakóhely és Budapest közötti utiköltséget a diákoknak kell állni. A Paksi Atomérőmű 6 fiú és 6 lány részére biztosít szakmai gyakorlati lehetőséget. Érdeklődni lehet: Telefonon: 0742-644475 vagy 0788-245331, Márton Mónika E-mail-en: martonmoni@yahoo.com Jelentkezéshez szükséges mellékletek listája: • Kitöltött jelentkezési űrlap • Gépelt szakmai önéletrajz • Pályázati kérelem indoklása – motivációs level (szakterület, nyári gyakorlat témájának rövid leírása) • 2 tanári ajánlás(csak adjunktus, előadótanár vagy professzor részéről) • Hiteles igazolás az utolsó lezárt tanulmányi félév átlagáról (2008-2009 első félév) • Hiteles igazolás az utolsó lezárt tanulmányi év átlagáról (2007-2008) • Nyelvvizsga esetén a bizonyítvány fénymásolata • Folyóiratban közölt szakmai dolgozatok, tudományos konferencián, szakmai versenyen bemutatott dolgozatok esetén egy oldalas kivonatáról és a megszerzett oklevélről készített fénymásolat • Diákszervezeti tevékenység esetén ennek részletes bemutatása, elnöki ajánlással és pecséttel. Jelentkezni lehet: Személyesen a KMDSZ irodában (Avram Iancu / Petőfi Sándor utca 21. szám). Jelentkezési határidő: 2009. június 11. Jelentkezési lap letölthető a www.omdsz.ro és a www.oktatas.ro honlapokról. www.kmdsz.ro

» Őszi részképzés a 2009-2010-es tanévre!
2009-05-31 14:36:42
2009.05.31.Talán már hallottál erről az ösztöndíjról ismerősöktől, mivel hogy ez egy igen népszerű program, de nem tudtad pontosan mit is jelent az hogy „részképzés”. Röviden összefoglalnánk neked a fontosabb tudnivalókat. Ki a pályáztató/szervező? * a programot a Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma és a Balassi Intézet hirdeti meg kétszer egy évben, tavasszal (május) és ősszel (november) * romániai lebonyolítók: a Központi Tájékoztató Iroda és az Országos Magyar Diákszövetség. Kik pályázhatnak? * szülőföldi felsőoktatási intézményben, alapképzésben vagy magiszteri (mester) képzésben részt vevő hallgatók, * aktív, vagy az ösztöndíj céljából megszakított hallgatói státusszal vagy abszolutóriummal rendelkezők, * a megpályázott képzési idő alatt magyarországi felsőoktatási intézményben maximum egy szemeszteres tanulmányokban, és/vagy a szakdolgozat elkészítése vagy egyéb tudományos kutatómunkában részt venni kívánó hallgatók. Milyen fajta részképzős ösztöndíjak vannak? * teljes szemeszteres részképzés * egyéni részképzős tanulmányút (két héttől három hónapig) * csoportos részképzős tanulmányút Mit foglal magába az ösztöndíj? * havi fix pénzösszeg = 40.460 Ft. * elszállásolás a Márton Áron Szakkolégiumban * diákigazolvány és ezzel járó kedvezmények * könyvtárhasználat – hozzáférés szakirodalomhoz * részvétel szakodnak megfelelő órákon Miért éri meg részt venni a programban? * betekintést nyersz szakodon belül a magyarországi felsőoktatásba: megtudod mit tanulnak és milyen szintű az oktatás, ezáltal felmérheted saját előnyeidet, hátrányaidat, azaz lehetőségeidet, * új információforrásokhoz jutsz hozza: könyvtárak melyek bősége összehasonlíthatatlan az itthoniakkal, egyetemi tananyag és kiegészítő anyag, szakkollégiumi ismeretségek, * élvezheted az ottani egyetemista életet kezdve a szakköri konferenciákkal, fojtatva diákszervezetek rendezvényeivel és természetesen a népszerű lokálok illetve kiruccanások, * belekóstolsz a város kulturális és szociális életébe: színházelőadások, táncestek, koncertek, filmestek, kézműves foglalkozások a kollégiumban (gyöngyfűzés, agyagozás, üvegfestés) és még sok-sok sok más, * DE tulajdonképpen a rengeteg új és színes embertől válik izgalmassá az egész program! Ismeretségek, barátságok, szerelmek, sőt esküvő... A te lehetőséged! Csak ki kell használni! Ha érdekel amit az előbb olvastál iratkozz fel a levelezőlistára (reszkepzes-subscribe@yahoogroups.com) és számos aspektusát ismerheted meg a programnak. Pályázat a 2009-2010-es tanév őszi szemeszterére (rájuk kattintva letölthetők): 1.Pályázati felhívás 2.Pályázati adatlap részképzős tanulmányúthoz a 2009/2010-es tanév őszi szemeszterében 3.Pályázati adatlap csoportos részképzős tanulmányúthoz a 2009/2010-es tanév őszi szemeszterében 4.Pályázati adatlap teljes szemeszteres részképzésre a 2009/2010-es tanév őszi szemeszterében 5.Adatlap melléklet 6.Befogadó nyilatkozat 7.Tájékoztató a felsőoktatási intézmények részére 8.Elbirálási pontrendszer

» Tevékeny fiatalok a tisztább környezetért
2009-05-31 14:35:04
2009.05.31.A projekt célja fejleszteni a környezetvédő magatartást 5 vidéki településen a fiatalok figyelmének felkeltése, valamint képzésük által. Ennek érdekében csapatösszerázó és csapatfejlesztő, valamint környezetvédelmi tréningeket szervezünk az ifjúsági szerveződéseknek (lehet jogi személyiséggel rendelkező szervezet vagy kezdeményező csoport), továbbá szakmailag támogatjuk őket egy-egy helyi környezetvédelmi akció megvalósításában. A projekt megvalósításában szakmai partnerünk a Zöld Erdély Egyesület. Pályázhatnak Kolozs és Szilágy megyében működő vidéki ifjúsági szerveződések. A pályázatnak a következő dokumentumokat kell tartalmaznia 1 példányban. * Az ifjúsági szerveződés bemutatása – legtöbb 1 oldalban; * A település bemutatása, hangsúlyt fektetve a környezet helyzetének rövid ismertetésére is (pl. eddigi helyi környezetvédelmi kezdeményezések, környezetszennyezés, pozitív példák, stb.) – legtöbb 2 oldal; * Az ifjúsági szerveződés támogatottságát igazoló dokumentumok: két helyi közéleti személyiség ajánlása (önkormányzati képviselő, lelkipásztor, tanár/tanító vagy civil szervezeti vezető); * Az önerő biztosítására vonatkozó nyilatkozat. Tekintve, hogy a képzéseket a projektben részvételt nyerő 5 ifjúsági szervezet/csoport településén rendezzük, a résztvevők és az előadók szállás és étkezési költségeit, valamint a helyszínt a helyi ifjúsági szervezet vagy az azt támogató intézmény/szervezet vagy a közösség kell biztosítsa. Az étkezési költségek egy részét (hozzávetőleg 50%-át) a képzések lezárultával megtérítjük. A pályázatok benyújtási határideje: 2009. június 3. A pályázati dokumentációt nyomtatott formában kérjük eljuttatni alapítványunk postacímére. Eredményhirdetés: 2009. június 8. A pályázattal kapcsolatos információkat a 0264-450230-as telefonszámon, vagy az areopagusalapitvany@yahoo.com e-mail címen, Varga Zoltán projektvezetőtől lehet igényelni. A projekt főtámógatója az Európai Unió a hazai Oktatási és Szakmai Képzések Közösségi Programjainak Országos Ügynökségén (ANPCDEFP) keresztül, a Fiatalok lendületben program keretében.

» Csíksomlyói zarándokok a Székely Gyorson
2009-05-29 17:59:32
2009.05.29.Második alkalommal indították útjára a szervezők a csíksomlyói zarándokokat szállító különvonatot. Reggel 6 órakor már gyülekeztek a zarándokok a budapesti Keleti Pályaudvaron. A nagy érdeklődés miatt most 13 kocsiból állították össze a szerelvényt, 850-en utaznak rajta, közöttük a Duna Televízió stábja is. A nosztalgiavonat mozdonya ezúttal Magyarország területén is kap segítséget, nem csak a nehéz gyimesi terepen. A Biharpüspöki – Nagyvárad – Kolozsvár – Dés – Déda útvonalon este kilenc óra tájban éri el a különvonat a Csíki-medencét, ahol a zarándokok megszállnak a holnapi búcsú előtt – mondta Hámori Ferenc szervező.

» „Minden magyar felelős minden magyarért” – Trianon-fórum Nagyváradon
2009-05-29 17:44:22
2009.05.29.A magyar nemzet egységéről és a trianoni szétszakíttatás témaköréről szervez közéleti fórumot hétfőn, 2009. június 1-én, 16 órai kezdettel a Rákóczi Szövetség nagyváradi szervezete Tőkés László EP-képviselő irodájával közösen Nagyváradon, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi központ múzeumtermében (Ezredévi emléktér/ str. Libertatii 38. szám). A fórum díszvendégei: Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, Gál Kinga, a FIDESZ nagyváradi származású EP-képviselője, Szilágyi Zsolt, az EMNT alelnöke, a Magyar Összefogás jelölt-listájának negyedik helyezettje, és Tőkés László püspök, EP-képviselő. Az előadások között nagyváradi diákok szavalnak és fellép a szalacsi asszonykórus is. A fórum befejeztével az egybegyültek testületileg átvonulnak a Szent László templomban sorra kerülő emlékünnepségre és emléktábla-avatásra. Arra emlékezünk, hogy 1964-ben a nagyváradi magyarok és a hozzájuk csatlakozó más polgárok megakadályozták a főtéri Szent László templom lerombolását. Minden magyar testvérünket szeretettel várjuk!

» Kerékpártúra a Mezőhavasra
2009-05-29 17:41:52
2009.05.29.A marosvásárhelyi Pro Biciclo Urbo szervezet és a Neuzer kerékpárforgalmazó kétnapos, nehéz (D) fokozatú kerékpártúrát szervez a Görgényi-havasokhoz tartozó mezőhavasi (1777 méter) vulkanikus kráterhez. Útirány: Marosvásárhelyről személyvonattal Szászrégenig, majd Görgény folyó völgye–Görgényszentimre–Libánfalva–Zimc–Szirod patakvölgye–Mezőhavas–Asztalkő–Ferenc László-csúcs–Bucsin-hágó–a Kis-Küküllő felső szakasza–Rabsonné vára–Juhod patak völgye–Illyésmező–Szováta–Sóvárad–Nyárádmagyarós–Nyárádszereda–Marosvásárhely. Az összesen 130 kilométeres táv során megközelítőleg 1700 méteres szintkülönbéggel kell számolni. Szállás Illyésmezőn szénapadláson. Látnivalók: a Görgény, a Szirod, a Kis-Küküllő, a Juhod, a Nyárád völgyeinek szakasza, kilátás a Mezőhavas vulkanikus kráter platójáról, Rabsonné vára, Szováta. Az érdeklődőket május 30-án reggel 7 órára várják a vasútállomáson. Visszaérkezés vasárnap délután várható. Bővebb felvilágosítást a 0365-804.678-as vagy a 0722-563.177-es telefonszámokon kérhetnek.

» Turisztikai vásár Biharban
2009-05-29 17:40:36
2009.05.29.Töltsön egy hétvégét Biharban! címmel turisztikai vásárt szervez a Bihar Megyei Tanács a hétvégén a nagyváradi Fekete Sas-palota passzázsában, ahol mintegy háromtucatnyi standon kínálják majd üdülési ajánlataikat a bihari cégek vagy turisztikával foglalkozó szervezetek. Összesen 37 cég képviselteti magát a szombaton és vasárnap tartandó vásáron – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Dumitru Voloşeniuc, a tanács alelnöke. „Ilyenkor kell rendezni effajta eseményeket, amikor még nem veszik ki az emberek a szabadságukat. A válság miatt többen úgy döntenek, inkább itthon nyaralnak, mintsem külföldön. Ezen a vásáron lehetőség nyílik arra, hogy a nyaralni vágyók tájékozódhassanak, a megyében hol a legalkalmasabb eltölteni a szabadságot. Szerencsére lehet válogatni, hiszen gyönyörű tájak vannak a megyében” – magyarázta Voloşeniuc. Főként a megyei idegenforgalmi cégek fogják képviselni magukat hétvégén, illetve jelen lesz standjával egy-egy debreceni és hajdúszoboszlói vállalat is. Az alelnök elmondta még azt is, hogy turisztikai honlapot és információs központot szeretnének létrehozni. A vásár szombaton 10 órától nyílik. A passzázsban fellép a Lioara táncegyüttes, a bábszínház román társulata, illetve Carla Marin szólistát is meghallgathatják az érdeklődők, majd megtekinthetik a Crişana néptáncegyüttes, az M&Q moderntánccsoport produkcióit. 13.30-kor a román népviseletről tartanak bemutatót. A programok idején kézműves-foglalkozások is lesznek. Ladányi Norbert Reggel

» A CFR 42 új vonatjáratot indít nyáron
2009-05-29 17:39:30
2009.05.29.A Román Államvasutak (CFR) 42 új vonatjáratot indít a nyári időszakban, amelyek a főbb városok és a tengerpart között közlekednek június 19. és szeptember 14. között. Ezek között 22 rapid, 14 gyorsvonat és 6 személyvonat van. A vonatok Bukarest, Arad, Craiova, Temesvár, Déva, Resicabánya, Brassó, Nagyszeben, Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Nagybánya, Máramarossziget, Galac, Jászvásár, Suceava, Botoşani és a tengerpart között közlekednek. A fent említett időszakban ugyanakkor hálókocsik állnak az utasok rendelkezésére a következő vonatjáratokon: Szatmárnémeti–Mangalia, Máramarossziget–Mangalia, Nagyvárad–Konstanca, Kolozsvár–Mangalia, Temesvár–Mangalia, Suceava–Mangalia és Arad–Konstanca. Az utasok árkedvezményekben is részesülhetnek: 10 és 25 százalék közötti árleszállítást kapnak azok a személyek, akik kis csoportokban (2-5) személy utaznak. Az árengedmény a hét minden napjára vonatkozik, kivéve a pénteket és a vasárnapot. 25 és 60 százalék közötti kedvezményt lehet kapni a hétvégeken érvényes „VSD kártyával” (péntek-szombat-vasárnap). 10 százalékos kedvezmény jár a menettérti utakért. A CFR emlékeztet még arra, hogy az utasok 30 nappal az utazás előtt lefoglalhatják jegyüket a fontosabb állomások jegypénztárainál, a társaság utazási irodáinál, illetve Interneten keresztül is a http://www.cfr.ro/calatori/ honlapon. www.nyugatijelen.com / Mediafax

» Csíkszereda: csipkeverők, szövő-fonók, fazekasok, fafaragók szorgoskodnak
2009-05-29 17:31:41
2009.05.29.A pünkösd előtti héten, a csíksomlyói búcsúra nagyon sok vendég érkezik a Hargita megyébe. Ezért időzítik a szervezők a megyei és helyi önkormányzatok, valamint a Hargita Megyei Kulturális Központ a megyenapokat erre a hétre. Csíkszereda főterén csipkeverő és szövő-fonó asszonyokat, szorgoskodó kádárokat, csizmadiákat, fazekasokat és fafaragókat láthat, aki arra jár. A megyenapi rendezvénysor számos kulturális programot is ajánl és a helyi értékek, többszázéves hagyományok őrzésére hívja fel az érdeklődők figyelmét. Gyermekprogramok, kiállítások, könyvbemutatók, koncertek, hagyományőrzők bemutatói. Minden korosztályt vonzó, számos érdekes színfoltja van a megyenapoknak.

» XVI. Csűrdöngölő Néptánctalálkozó Csíkszereda főterén
2009-05-29 17:30:19
2009.05.29.A gyerek kibontakozó személyiségét is formálja a tánc, közösséget alakít, nemcsak lelket és szellemet épít, de a fizikumukra is jótékony hatással van, megerősődnek, megszépülnek azok, akik rendszeresen táncolnak. A tánc lehetőséget ad a barátkozásra, akár a párválasztásra is. E gondolatok jegyében kerül sor május 29-én, pénteken 11 órától a csíkszeredai Szabadság téren felállított színpadon a XVI. Csűrdöngölő – Hargita Megyei Gyerek és Ifjúsági Néptánctalálkozóra. Az idei találkozó rendkivüli esemény a város életében, hiszen a Duna TV élőben közvetíti a Kívánságkosár című műsorában. A találkozón résztevő gyerekek és ifjak létszáma évről évre bővül, az idei találkozón 1100 gyerek vesz részt Hargita megye 26 településéről(42 csoport) valamint a Sepsiszentgyörgyi Százlábú Gyerek Néptánccsoport. A rendezvényt a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes fellépése is színesíti. Mind az András Alapítványnak, mint e rendezvény megálmodója és főszervezője, mind a táncosoknak, oktatóknak újabb és újabb kihívást jelent minden alkalom. A gyerekcsoportok mindig új produkciókkal jelentkeznek ami nagy előkészületet igényel. Folyamatossága van az oktatásnak, és a jövőre nézve is van már utánpótlás, mert sok településen két három néptánccsoport is működik, kicsiktől nagyokig.Az András Alapítvány, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és Hargita Megye Tanácsa szeretettel várja a rendezvényre a néptánckedvelő közönséget! A találkozón fellépő csoportok: Csíkszeredából a Napsugár Napköziotthon, a Százszorszép, a Fürgelábak, a Zöldfenyő, a Harmatocska, a Kosz Szilveszter és a Zsigora Néptánccsoportok,a Borsika Néptáncegyüttes és a Gyermekek Háza Serketáncosai, Gyergyóditróból a Pörgettyű Néptáncegyüttes, Csíkkozmásról a Bojzácska, a Bojzás Néptánccsoport, Kászonújfaluból a Néptáncosok, Kászolaltízről az Eszterlánc és Zergeboglár Néptáncegyüttesek, Csíkszentmihályról a Kikerics Néptánccsoport, Tusnádfürdőről a Gyöngyvirág, Csíkvacsárcsiból a Búzavirág Néptánccsoport, Göröcsfalváról a Gyöngyvirág Néptánccsoport, Szentegyházáról a Nárcisz Néptánccsoport, Csíkmadarasról a Néptáncegyüttes, Csíkszentdomokosról a Zsengice Néptáncegyüttes, Balánbányáról a Prücskök Néptáncegyüttes, Csíkrákosról a Néptáncegyüttes, Csíkcsomortánból a Magyarok Nagyasszonya csapat, Csíkcsicsóból a Néptáncegyüttes, Székelyudvarhelyről a Boróka Néptánccsoport, Gyergyóalfaluból a Sövér Elek Iskolaközpont, és a Domokos Pál Péter Egyesület, Lázárfalváról a Rügyecske és Harmatfű Néptánccsoportok, Gyergyóremetéről a Néptáncegyüttes, Marosfőről a Forrás Néptánccsoport, Csíkzsögödből a Harom Néptánccsoport, Sepsiszentgyörgyről a Százlábú Néptánccsoport, Csíkszentmiklósról a Néptáncosok, Csíkszépvízről pedig a Kis Pozdor és Nagy Pozdor. Bodi Ildikó Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

» Temesvár – Európai Iskola cím a Bartóknak
2009-05-29 17:24:12
2009.05.29.A tanügy-minisztérium által meghirdetett Európai Iskola 2009 címre országos szinten 129 iskola pályázott az idén. A rangsort az európai uniós pályázatokon való részvétel és önálló projektek lebonyolítása alapján állították össze. Összesen 42 iskola kapta meg a három évig érvényes minősítést, közöttük a temesvári Bartók Béla Gimnázium az előkelő 17. helyet foglalja el. Az Emanoil Ungureanu Gimnáziumot megelőzve (19 hely) Temes megyei szinten, a Bartók végzett az első helyen. Az Európai Iskola 2009 címmel járó oklevelet és emlékplakettet csütörtökön vette át Bukarestben, a Parlament Palota Spiru Haret termében a Bartók Béla Gimnázium Virginás Tar Judit igazgató vezette küldöttsége. www.nyugatijelen.com

» Két új szakot indít a kolozsvári Babes-Bolyai
2009-05-29 17:23:20
2009.05.29.Két új magyar tannyelvű szakot indít ősztől a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem. Hiánypotlónak számít a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék művelődésszervezés- valamint a Történelem és Filozófia Tanszék muzeológia és a kulturális örökség megörzése szakirányú képzése. Az előbbi a kultúra és hagyomány gyakorlati hasznosítására készíti fel a hallgatókat. A múzeológia szak történelemtanári képzést is biztosít a múzeológusi és kiállításszervezői képesítés mellett. Mindkét szak 10 államilag támogatott és ugyan annyi tandíjas helyet kínál. Kolozsvári Rádió

» Középkori vár maradványai Temesvár belvárosában
2009-05-29 17:21:25
2009.05.29.Középkori vár maradványait találták meg a romániai Bánsági Történelmi Múzeum régészei Temesvár belvárosában. A középkori kastély központi tornya a 14-15. században, Károly Róbert uralkodása idején épülhetett. A szakemberek véletlenül bukkantak rá az értékes leletre, eredetileg egy középkori kutat kerestek, amelynek létezését a rádióhullámok jelezték – írja a Krónika című kolozsvári napilap hírportálja. A feltárás eredményeiről szintén beszámoló Nyugati Jelen című, Aradon megjelenő lap híradásából kiderül, hogy 2008 óta folynak a Temesvár központjában álló Hunyadi kastély megerősítési és restaurálási munkálatai. Ezzel párhuzamosan régészeti feltárások is kezdődtek a kastély falain kívül-belül. A kastélyudvaron zajló ásatásokon egy eddig ismeretlen, középkori belső torony maradványainak érdekessége, hogy a középkori metszeteken sem lehetett eddig találkozni vele. A föld alól egy kőből faragott gótikus kapu darabjai is előkerültek. Dan Ciubotariu, a Bánsági Történelmi Múzeum igazgatója szerint az ostrom idején végső menedékként használt belső torony és a többi középkori lelet az utóbbi két év legjelentősebb középkori felfedezése Románia területén. Duna TV

» Ma kezdődik a TIFF
2009-05-29 17:20:24
2009.05.29. Pénteken este 7 órakor Tudor Giurgiu, a fesztivál elnöke, Mihai Chirilov, a fesztival művészeti igazgatója és Sorin Apostu polgármester nyitja meg a VIII. Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivált. Az ünnepélyes megnyitót az Emlékek az aranykorból című film vetítése követi, amlyet először mutatnak be Romániában. A fesztivál első napját, szombatot a filmművészetnek és a politikának szentelték a szervezők, délelőtt vetített Il Divo film kapcsán délután öt órakor a Művész mozi udvarában beszélgetésre kerül sor, amely a film, a politikum és a valóság viszonyát taglalja, a beszélgetésen többek között Emil Hurezeanu, Cristian Tudor Popescu és Mona Muscă is részt vesz. Szombaton különleges, autós szabadtéri vetítésen vehetnek részt az érdeklődők az erdélyi autópályán, amelyre ingyenes a belépés, 120 autót engednek be az érkezés sorrendjében. Paprika Rádió

» Kányádi és Kaláka Csíkszeredában
2009-05-29 17:18:23
2009.05.29.Végre a kultúráért állnak sorban – mondogatták mosolyogva szerdán este a csíkszeredaiak a Kányádi Sándor standja előtt hosszasan kanyargó sort látva a Szabadság téren. A hangulatot a Kaláka fokozta. A nagygalambfalvi születésű, nyolcvanéves Kányádi Sándor dedikációjára apadni nem akaró tömeg tartott igényt. Közben felcsendültek a jól ismert, megzenésített Kányádi-versek a Kaláka együttes előadásában, és a Szabadság-téren felállított szabadtéri színpad köré gyűltek Kaláka-rajongók. A Gryllus-fivérek nagy örömére már néhány akkordból felismerte a közönség a versek címét, szerzőit. A koncert során a Székelyföld folyóirat szerkesztői is köszöntötték az ünnepeltet, Fekete Vince és Lövétei Lázár László költők Kányádihoz írt egy-egy versüket olvasták fel. A megyenapok csíkszeredai rendezvényei már a déli órákban megkezdődtek a Szabadság téren, ahol népművészeti sátrak, kézművesek standjai, illetve a könyvvásár várta az érdeklődőket. Antal Ildikó Honline

» Temesvár – Lépjünk be a TESZT-szekrénybe!
2009-05-29 17:17:29
2009.05.29.A magyar színház bejárata előtt a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozót népszerűsítő, fejmagasságban lyukas szekrény fogadja a járókelőt: tessék belépni, lehet fotózni! Aki tényleg belép a „szekrénybe”, olyan izgalmas színházi maraton részesévé válik, amit egyszerűen nem szabad kihagyni, hiszen a kiváló vendég-előadásokat minden bizonnyal először és utoljára láthatja a temesvári közönség. A hazai csapat, a Csiky Gergely társulat fesztivál-indító bemutatója, a Prométheusz feladta a leckét a közönségnek: a rendező-koreográfus Katona Gábor és Gyulay Eszter dramaturg rendhagyó, kollázsszerűen megkomponált előadást hozott létre, amelyben a zenének, a mozgásnak, a táncnak, a látványnak legalább olyan fontos szerep jut, mint az Aiszkhülosz, Goethe, Gide, Shelley és mások műveiből összeválogatott szövegnek. A mozgásszínházi előadás rendezője szabad kezet ad nézőnek a látvány és a szöveg értelmezésben, a három a színész alakította Prométheusz mítosza mégis összeáll a mozaikszerűen összerakható jelenetekből. Feltehetjük a kérdést: a zsarnok, a hóhér vagy az örök szenvedésre ítélt Prométheusz tragédiáját látjuk a színpadon, hiszen mindegyiküknek megvan a saját „sasa”. A fesztivált uralják a szép számban jelentkező, színvonalas vajdasági előadások: a szabadkai Kosztolányi Dezső színház Brecht – The Hardcore Machine című elemi erejű produkciója vagy a Szabadkai Népszínház Szomorú Vasárnapja, amelyben a fenomenális Pálfi Ervin zongorázik, énekel, táncol, akrobata mutatványokat hajt végre, miközben Erdélyi Herminával elmesélik Seress Rezső életének és tragikus halálának történetét. Emlékezetes produkció az Újvidéki Színház „nevetve gondolkodtató, fekete-fehér” előadása a Vajdaságról, amelynek előadói túlnyomó többségben főiskolai hallgatók. Csak három előadást emeltem ki a 16 közül, de a többi produkció, a Békés megyeiek Sóska, sültkrumpli-ja, a temesvári német színház Kopasz énekesnője, az aradi román társulat Dekalog-ja vagy a szabadkai román társulat SÖR-e (Shakespeare Összes Röviden) is kiérdemelték a vastapsot, akárcsak a hazaiak már korábban bemutatott Puha pihéje. Zajlik tehát a TESZT, előcsarnoki beszélgetésekkel, a fesztivál stratégiájáról és jövőjéről, divatról és jelmezről – Oláh Gyárfás divattervező bemutatott ruhái a helyszínen megvásárolhatók – és felejthetetlen zenei estékkel, ahol a társulatok zenekarai külön is bemutatkozhatnak. www.nyugatijelen.com

» Nagyszebeni cég újítja fel a kolozsvári Mátyás király szoborcsoportot
2009-05-29 17:15:50
2009.05.29.Nagyszebeni cég újítja fel a kolozsvári Mátyás király szoborcsoportot; a restaurálási költséget a román és a magyar állam fele-fele arányban állja – adta hírül szerdai számában a Krónika című napilap. László Attila kolozsvári alpolgármester az újságnak elmondta: a nagyszebeni Concefa Kft. nyerte meg az 1902-ben Kolozsvár főterén elhelyezett szoborcsoport restaurálására kiírt versenytárgyalást, a munkálatokat várhatóan a törvény által előírt tíznapos fellebbezési határidő után kezdik el. Az építkezési vállalat ajánlata szerint a restaurálás egy évig tart, de az alpolgármester szerint a munkálatok várhatóan jóval rövidebb időt vesznek igénybe, így már október 20-án befejezhetik a munkát. A Concefa Kft. 900 ezer lejért (215 ezer euróért) vállalta el a munkát, 20 százalékkal kevesebb pénzért, mint a versenyben maradt másik pályázó. A több mint 700 alkalmazottat foglalkoztató, 70 éves múltra visszatekintő cég 1994-től működik Concefa Kft. néven. Az elöljáró szerint a magyarországi és romániai szakemberekből álló bizottság egyöntetű véleménye szerint egészséges versenyszellem alakult ki, és a pályázó cégek jóval alacsonyabb árat kértek a munkálatok elvégzéséért, mint amennyit az önkormányzat a restaurálásra fordítani tud. A kolozsvári önkormányzatnak összesen 800 ezer euró állt rendelkezésére, hogy a projektet finanszírozza. Az összeget a román-magyar kormányközi megállapodás értelmében a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium és a román kormány hozzájárulásával biztosítják. A Concefa Kft. által igényelt összeget fele-fele arányban folyósítja a román és a magyar fél, a megmaradt 585 ezer euró pedig visszakerül a két állam költségvetésébe – mondta a kolozsvári alpolgármester. A főtéri Mátyás-szoborcsoport restaurálására összesen öt cég, köztük a magyarországi Reneszánsz Kőfaragó Zrt. pályázott. A lap felidézi: a restaurálást támogató magyar kulturális tárca feltételül szabta, hogy a teljes felújítást a bronzszobor elmozdítása nélkül végezzék el, a talapzatot pedig az eredetivel azonos, Komárom-Esztergom megyéből származó süttői mészkőből hozzák helyre. A magyar kulturális tárca ragaszkodik ahhoz is, hogy az év végig befejeződjenek a munkálatok – olvasható a Krónikában. MTI

» 14. Országos Irodalmi Kreativitás Verseny
2009-05-29 17:08:46
2009.05.29.Május 15-17. között immár 14. alkalommal került megrendezésre az Irodalmi Kreativitás Verseny (IKV) országos döntője Szovátán az MMKD (Maros Megyei Magyar Középiskolások Diákszervezete), a Makosz (Romániai Magyar Középiskolások Országos Szövetsége) és a Tanügyminisztérium közös szervezésében. Az Irodalmi Kreativitás Verseny tavaly óta a Tanügyminisztérium által elfogadott vetélkedő, azonban mégsem egy megszokott tantárgyverseny, ahol a diákok tananyagbeli tudását teszteljük, hanem egy olyan vetélkedő, amelyen a diákok kreativitását, alkotói készségét igyekszünk lemérni. Ennek megfelelően a feladatlap 9 változatos tételt tartalmaz, amelyből azonban csak kettőt kell kidolgozniuk a résztvevőknek. Idén írhattak verset, mesét, képverset, novellát, újságcikket, drámai jelenetet és regényrészletet, mind megadott téma alapján. Az IKV másik fontos jellemzője, hogy a dolgozatírás nem helyhez kötött. Bárhova mehetnek a papirossal, s ezt az idén sokan ki is használták, legtöbben a patak partján, erdő szélén írták meg a dolgozataikat, melyre több mint négy órájuk volt. Az országos döntőre 25 iskolából, 12 megyéből 38 tanuló érkezett, és nem egy magas irodalmi szintű mű keletkezett. A 9-10. osztályosok kategóriájának nyertesei: I.: Szekeres Ugron Villő – Maros megye; II.: Tőtős Dorottya – Szilágy megye; III.: Hegyi Péter – Hargita megye és Csíki Tamás – Arad megye. Különdíjasok: Horváth Tünde – Maros megye, Hütter Dóra – Szatmár megye, Balás Blanka – Máramaros megye. Dicséret: Molnár Zsófia – Maros megye, Sándor Béla – Fehér megye, André Ferenc – Hargita megye, Ambrus Melinda – Brassó megye, Bagaméri Noémi (Érzékiség Díj) – Kolozs megye. A 11-12.-es díjazottak: I.: Kálmán Szabolcs – Hargita megye; II.: Pápay Boróka – Bihar megye és Pálffy Zsófia – Maros megye; III.: Ghurutan Bura Rozina – Szatmár megye. Különdíjas: Búzás Ernő (Szövegdíj) – Hargita megye. Dicséret: Vincze Tímea – Kolozs megye, Láng Dániel – Maros megye, Szabó Péter Róbert – Maros megye, Vass Ákos – Kovászna megye, Benczi Melinda – Hargita megye. Nyulas Dorottya, MMKD-sajtóiroda

» Középkori és reneszánsz ízelítő Vargyason
2009-05-25 09:27:37
2009.05.25. A szombaton a vargyasi Daniel-kastélyban másodszor megszervezett Erdővidéki Középkori és Reneszánsz Nap ismét szép számban vonzotta az érdeklődőket. A gyermekek számára remek kikapcsolódást és egyben tanulást jelentett a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány munkatársai által tartott kézműves-foglalkozás, a kisbaconi Bodvaj Egyesület önkéntesei által tanított szabadtéri játékok és a Boga Bíborka és Csog Lehel által vezetett mesesarok, ám a legnagyobb szenzációt a Homoki Gyula által vezetett ólomfigura-festés, majd az azokkal végzett stratégiajáték-bemutató, illetve a Szabad Lovagok Rendjének középkori fegyver-, viselet- és harcijelenet-bemutatója jelentette. A tahitótfalusi ólomkatona-öntő türelemből jól feltarisznyáltan irányítgatta az ecsetet ragadókat: tanácsot adott a festés előkészítéséhez, a színek kiválasztásához, a minták rajzolásához, de nem felejtette el a szépen sikerült művek készítőit dicsérni sem. A kisújszállási lovagok már puszta megjelenésükkel meghódították a közönséget, a fegyverekről szóló rövid ismertetők, a jól előadott csatajelenetek és a fegyverek zöreje csak puszta ráadás volt. Folyamatosan tapsolták, éljenezték minden megmozdulásukat. A baróti Kájoni Consort és a Gyöngyharmat régizene-együttesnek köszönhetően a kor zenéje is felcsendült, a sepsiszentgyörgyi Codex együttes vezetésével pedig reneszánsz táncházat és korabeli játékokat tartottak. A társrendező esztergomiak ajándékaként Eck Alajos önkormányzati képviselő korabeli metszetgyűjteményéből Magyarország várai a török hódoltság előtt és alatt, valamint Esztergom vára az évszázadok forgatagában címmel nyitottak kiállítást, az esztergomi Balassa Bálint Múzeum igazgatója, dr. Horváth István régész, muzeológus Esztergom mint érseki székhely a középkorban címmel tartott előadást. Hecser László, Háromszék

» Háromszék szekéren
2009-05-25 09:26:11
2009.05.25. Ha máskor nem, hát a Óriáspince-tetőn tegnap megrendezett szekértábor alkalmából minden arra járó számára világossá vált: nem akármilyen értékekkel rendelkezik Háromszék, múltja és jelene egyaránt érdekfeszítő — a turisztikai napok részeként szervezett eseményen pedig az is kiderült, kellő felkészültséggel, akarattal ez akár idegenforgalmi szempontból is kihasználható. A bensőséges, vidám hangulatú egész napos rendezvényen kéttucatnyi háromszéki település egy-egy szekéren mutatta be jellegzetességeit, értékeit, odébb pedig a megye minden részéről érkező kézművesek árulták portékáikat. A rendezvény amolyan értékszemle jelleget öltött, amelyen nem a győzelem számított — bár a gelenceieket és maksaiakat díjazta a zsűri —, hanem sokkal inkább a derűé, a nosztalgiával elegyített büszkeségé, a vendégszereteté volt a főszerep. Minden település azzal rukkolt elő, ami leginkább jellemző rá, és ami megkülönbözteti a többiektől, mindenütt ízlésesen tálalt falatok várták az érdeklődőket. Voltak települések, amelyek borvizeiket kínálták — Sepsibükszád, Bodok, Kovászna, Zabola —, a vargyasiak festett bútoraikat, a bereckiek művelődési értékeiket, az ozsdolaiak a szőtteseket mutatták be, a mikóújfalusiak szekerére a hagyományos rakott ág is felkerült, az illyefalviak helyben előállított termékekkel, túrós puliszkával várták a vendégeket, de hatalmas érdeklődés kísérte a téglavetést, a kosárfonást, az Árkosról érkező kovács tevékenységét is. S hogy a feldíszített szekerek között némi nosztalgiával sétáló idősebbek, kíváncsi tekintettel fürkésző fiatalabbak egy percig se unják magukat a csodálatos panorámát kínáló Óriáspince-tetőn, játszóház, lovaglási lehetőség, népi gyermekjátékok, néptáncegyüttesek, táncház várta az érdeklődőket, de ki lehetett próbálni a lovas sétakocsikázást is, be lehetett menni a jurtába, a gyerekek pedig a pónilovakat is megülhették. Farcádi Botond, Háromszék

» Szabadságérem Tőkés Lászlónak
2009-05-23 23:11:09
2009.05.23. Az amerikai Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány az idén Tőkés László református püspököt és európai parlamenti képviselőt tünteti ki a Truman–Reagan Szabadságéremmel. Az EP-képviselő sajtóirodája által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a kitüntetésről Lee Edwards, az alapítvány elnöke értesítette levélben Tőkést. A Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány nonprofit szervezet, amelyet az amerikai törvényhozás 1993-ban hozott létre, hogy Washingtonban emlékhelyet létesítsen a kommunista diktatúrák több mint százmillió áldozatának. Az alapítvány a Truman–Reagan Szabadságérmet a demokrácia előmozdítása, valamint a kommunizmus és a zsarnokság minden formájával szembeni ellenállás melletti elkötelezettség elismeréseként ítéli oda évente személynek vagy szervezetnek. Az érmet június 16-án adják át Tőkés Lászlónak Washingtonban. Eddig mások mellett Václav Havel volt cseh és Lech Walesa volt lengyel államfő, II. János Pál pápa, Joseph Lieberman és Jesse Helms amerikai szenátorok részesültek a magas kitüntetésben. Magyar részről legutóbb 2007-ben Horváth János, a Fidesz országgyűlési képviselője, 2002-ben pedig Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nyerte el a díjat – olvasható a közleményben.

» Kárpát Vándortúra expedíció a Kelemen-havasokba
2009-05-23 22:23:29
2009.05.23.A csíkszeredai Gentiana Természetjáró Egyesület által szervezett Kárpát Vándortúra expedíció az idén a Kelemen-havasokban fog folytatódni. A június 21–28. között zajló túra útvonala: Déda – Bisztrica – Sztézsa-mezeje – Pietrosz-tető – Jézer tó – „Tizenkét apostol” sziklacsoport – Dornavátra, majd meglátogatják a Ráró- és a Borgói-hegységet is. A beiratkozások már megkezdődtek és június 10-ig lehet még jelentkezni. Részletes tájékoztatás és iratkozás a következő telefonszámon: 0745–107618. honline.ro

» A Szabad Európa Rádió Erdélyben koncertezik
2009-05-23 22:18:56
2009.05.23. A Szabad Európa Rádió (SZER) zenekar mini erdélyi turnén mutatja be új lemezét. A határon túli fellépések az Előadóművészi Jogvédő Iroda és a PANKKK által életre keltett HungaroConnections programon belül valósulhatnak meg. A könnyűzenei csereakció lényege, hogy a magyar zenekar által választott külföldi partnerbanda egy-egy közös koncertet ad itthon és külföldön is. A „Helyzet" című új albummal jelentkező Szabad Európa Rádió zenekar Románia első indie rock zenekarával, a Jokerman-nel lép fel, elsőként május 30-án Szatmárnémetiben, a Musi'Cat nevű klubban. A következő megálló másnap Kolozsváron, a Cafe Corvinusban lesz. A magyarországi cserekoncerteken várhatón Kazincbarcikán, a Borsodi Művészeti Napokon, illetve a budapesti Gödör Klubban találkozhat a közönség a két zenekarral. A kolozsvári, a funky és az indie stílusokat ötvöző Jokerman az erdélyi indie pop/rock mozgalom legrégebbi zenekara. Az együttes zenéjében Bauhaus, The Gossip, Siouxie, Red Hot Chili Peppers, Modest Mouse és hasonló zenekarok hangzásvilága lelhető fel. A közel 130 koncerteseményen kívül számos fesztiválkoncerten is túl van a csapat, köztük a Transilvanian International Film Festivalon valamint az erdélyi Félsziget Fesztiválon is felléptek. Az együttes második kislemezén megtalálható dalok mindegyike kiemelt rádióbejátszásnak örvendezhetett Erdély szinten, a csapat Radio Air c. dala pedig a harmadik helyet nyerte el a Transindex megbízásából összeállított erdélyi toplistán. A kazincbarcikai illetőségű, Budapestre felköltözött alternatív/indie stílusirányzatot képviselő Szabad Európa Rádió idén februárban jelentette meg első nagylemezét Helyzet címmel. A korongon felcsillan szövegíróként Kardos-Horváth János, a Kaukázus frontembere, míg a produceri munkálatokat Leskovics Gábor, művésznevén Lecsó (a Pál Utcai Fiúk frontembere és a Kiscsillag egyik motorja) végezte. A SZER az erdélyi koncerteken vélhetően e lemez dalait adják elő, de hallható majd egy új dal és pár feldolgozás is. A Szabad Európa Rádió május 29-én, a két Jokerman-es fellépést megelőzően Székelyudvarhelyen is fellép a Thunder Rock Klubban, ezzel három állomásossá bővítve erdélyi útjukat. kulturpart.hu

» A világ tíz legszebb kastélya között a vajdahunyadi vár
2009-05-23 22:17:11
2009.05.23. A világ tíz legszebb kastélya közé sorolta az erdélyi Vajdahunyad várát egy népszerű holland internetes oldal. A középmezőnybe, pontosabban a 6. helyre sorolta a világ tíz legcsodálatosabb kastélyait bemutató listáján az erdélyi Vajdahunyad várát egy népszerű holland honlap. Bár az internetes oldalon olvasható leírásban sok a pontatlanság – Drakulát például Vajdahunyad egykori uraként emlegeti szöveg –, az előkelő hely így is hasznos lehet. – Vajdahunyad vára történelmi és építészeti szempontból valóban csodálatos kincset jelent, megtisztelő számunkra, hogy egy kategóriába kerültünk a tibeti Potala palotával, a predjamai barlangvárral, az eredetileg apátságnak épült normandiai Mont Saint-Michellel, vagy akár a japán Matsumot, illetve a bajorországi Neuschwanstein kastéllyal – nyilatkozta Nicolae Cerişer, a kastély igazgatója. Az óriási várkastély egyre népszerűbb a turisták körében: 2005-höz képest például 30 százalékkal növekedett a látogatók száma. Tavaly több mint 70 ezer ember lépte át a vár kapuját, a különböző fesztiválokra pedig 15-20 ezer érdeklődő volt kíváncsi. A legtöbb külföldi vendég Magyarországról érkezik, de folyamatosan növekszik a Nyugat-Európából, a Távol-Keletről, illetve az Egyesült Államokból ide utazó turisták száma is. delmagyar.hu

» VIII. Székelyföldi Rockmaraton
2009-05-23 22:14:10
2009.05.23.Idén immár nyolcadik alkalommal szervezik meg a Székelyföldi Rockmaratont a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn július 7 és 11-ike között. A fellépők között a magyar rockzene legnagyobb ágyúi mellett néhány nemzetközi igazi metálcsapat is ellátogat Erdélybe. Íme egy kis izelítő : Agregátor, Deák Bill Gyula, Depresszió, Piramis Plusz, Pokolgép, Road, Moby Dick, Ossián, Brainstorm, Sabaton, Coronatus, Perzonal War. Bővebb infók a www.zeneudvar.ro honlapon találhatók. www.transylvaniamusic.com

» A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont jövő heti rendezvényei
2009-05-23 22:10:06
2009.05.23. A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont rendezvényei a IX. Hargitai Megyenapok keretében zajlanak. Május 24. vasárnap, 12 óra – Orbán Balázs szemével – fotókiállítás – Székelyudvarhely, Művelődési Ház kiállítóterme Káponásfalu fényképes bemutatása, válogatás az intézmény által szervezett 2008-as fotótábor résztvevőinek munkáiból. Május 26. kedd, 19 óra – „Illés szekerén” – Varga Vilmos és Kiss Törék Ildikó nagyváradi színművészek Ady-estje – Székelyudvarhely, Városháza, Szent István terem Székelyudvarhelyen az első Ady-matinét Szabó Dezső, a XX. század nagy hatású írója (1909 és 1913 között székelyudvarhelyi tanár) tartotta, 1911-ben, ugyanebben a teremben (!). Bár volt, aki úgy készült erre az eseményre, hogy lelövi az előadót „mint egy kutyát”, ha dicsérni meri Adyt, az előadás hatalmas siker volt. „Befutballoztam Adyt és az új irodalmat a város figyelmébe” – írta később Szabó Dezső. A helyszín kiválasztása tehát nem véletlen! Május 27. szerda, 18 óra: „Illés szekerén”… – Székelykeresztúr, Művelődési Ház Május 28. csütörtök, 20 óra – Hazatérők – Elszármazott udvarhelyi művészek előadása – Szent Miklós plébániatemplom, Székelyudvarhely A Hazatérők sorozat a tavaly indult, szándék szerint a városból és környékéről elszármazott előadóművészeket próbáljuk rendre hazahívni, évente, egy előadás erejéig. Idén vendégeink: Dr. Dávid István orgonaművész, organológus, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara tanszékvezető tanára és Székely Zsejke, a Kolozsvári Állami Magyar Opera szólistája.

» Vasárnap szervezik a Sóskút-fesztivált
2009-05-23 22:08:17
2009.05.23. Május 24-én, vasárnap a Székelykeresztúr melletti Sóskúton újból szól a zene és koppannak a csizmasarkok. Az eddigi megszokott, június eleji időpont helyett korábban kerül sor az iskolások szokásos Sóskút-találkozójára, amit a keresztúri gyermekek Klubja és a Szitakötő Egyesület szervez, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközponttal együttműködve. Amint Nagy Lajos, a szervező intézmény részéről elmondta, eddig a következő csoportok jelentkeztek be rendezvényükre: a szentábrahámi, kisgalambfalvi, magyarkapusi (Kolozs megyéből), medgyesi iskoláké, a segesvári Kikerics, Dunakesziről sokadszor a Radnóti Miklós Gimnázium és a Kőrösi Csoma Sándor nevét viselő iskolák, az udvarhelyi Cimbora Tanulók Háza, és természetesen Keresztúrról is népes részvételre lehet idén is számítani, a Napsugár és Mesevár napközik mellett a város iskoláit képviselő táncosok, énekesek lépnek fel a sóskúti szabadtéri színpad. [ Nyomtatás | Elküld ]

» Kolozsváron koncertezik a Yesterdays
2009-05-23 22:06:48
2009.05.23.Az igényes rockzenét kedvelők számára igazi csemegének ígérkezik ez a kolozsvári este a János Zsigmond Kollégium Dísztermében. Szintetizátor- és gitár-hegyek, izgalmas hangszerelések és hangulatváltások... progresszív rockzene lesz ez a javából, a szó legnemesebb értelmében, hiszen a 70-es évekbeli hangulat mellett napjaink technikai és zenei elemei is fontos szerephez jutnak. A Tabula Smaragdina egy nyírbátori zenekar, 6 éve működik, határon átívelő együttműködésben, mert a zenekar gitárosa, Kolozsváron él. Az évek során két tehetségkutatót nyertek és tavaly készültek el első – „A szavakon túl" c. – nagylemezükkel, ami idén jelenik majd meg a franciaországi Musea kiadó gondozásában. A mostani koncert ennek a lemeznek az ősbemutatója. Produkciójuk külön érdekessége, hogy basszusgitáros nélkül trióban állnak majd színpadra... speciális meghívott művészekkel... Az est második fellépője, a Yesterdays nem szorul különösebb bemutatásra, hiszen 8-10 éve működnek már Kolozsváron. Első lemezük 2006-ban jelent meg Magyarországon, de múlt nyáron Franciaországban és Japánban is kiadták... második lemezükre készülve, tagcserék után megújulva lépnek majd színpadra. Az első lemez ismert dalai mellett egy kis kóstolót adnak az új dalokból is... A megszokott akusztikus dalok mellett egy új Yesterdays is megmutatja magát, ami ütősebb és elektromosabb. A koncert a két zenekar első közreműködése, további közös koncertek lesznek még, a legközelebbi például a Nyírbátori Rythm and Blues Fesztiválon június 13-án szombaton. A Yesterdays és a Tabula Smaragina közös koncertjeit a PANKKK, a Dalok.hu, a Magyar Zenei Exportiroda (MXH), az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) külön figyelemben részesítette és folyamatosan segíti. Médiatámogatók és partnerek a Zene.ro, az Unitárius Webrádió, a Paprika Rádió, a Kolozsvári Rádió, a Radio Impuls és a Bibliotecaradio.ro Igényes zenére füleket hegyezni és irány Kolozsvár! Kihagyhatatlan zenei csemege! Online ízelítő: www.yesterdays.hu és www.myspace.com/smaragdina

» Kiállításmegnyitó Székelyudvarhelyen
2009-05-23 22:01:35
2009.05.23. A Székelyudvarhelyi Művelődési Ház tisztelettel meghívja az 50 éves Művelődési Ház képzőművészeti kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja: Vécsi Nagy Zoltán, művészettörténész, a Haáz Rezső Múzeum munkatársa. Megnyitó: 2009 május 27-én, szerdán 18 óra A kiállítás megtekinthető: naponta: 10-20 óráig, szombaton: 10-13 óráig, vasárnap zárva.

» I. Székelyudvarhelyi Városnapok
2009-05-23 21:58:17
2009.05.23.Május végén első alkalommal tartanak városnapokat Székelyudvarhelyen. A rendezvényre május 24. és 29. között kerül sor. A szervező Polgármesteri Hivatal változatos és tartalmas programokat igér az egyhetes rendezvényre. Május 24-én, vasárnap veszi kezdetét az ünneplés 10 órától egy tömegszaladással a város területén. Este pedig a sportcsarnokba várják azokat, akik bulizni szeretnének, hiszen a magyarországi Zorán fog koncertezni. Május 24., VASÁRNAP 10:00 – Sportolj velünk! – Futóverseny a város területén 20:00 – Zorán koncert – Sportcsarnok Május 25., HÉTFŐ 10:00 – Bepillantás a Néptáncműhely életébe – gyerekprogram – Udvarhelyi Néptáncműhely 11:00 – Kézműves foglalkozás – gyerekprogram – Művelődési Ház 17:00 – Filmvetítés – Városi Könyvtár 19:00 – Patikus – színházi előadás – Református Kollégium udvara Május 26., KEDD 10:00 – Bepillantás a Néptáncműhely életébe – gyerekprogram – Udvarhelyi Néptáncműhely 11:00 – Kézműves foglalkozás – gyerekprogram – Művelődési Ház 17:00 – Filmvetítés – Városi Könyvtár 17:00 – Kézműves foglalkozás mozgássérülteknek – Művelődési Ház 18:00 – Kiállítás Maszelka János műveiből – Múzeum 19:00 – Csillagok Buffaloban – színelőadás – Művelődési Ház 21:00 – Folk-est – Udvarhelyi Kávéház 21:30 – Kalagor koncert, majd táncház – Udvarhelyi Kávéház Május 27., SZERDA 10:00 – Aszfaltrajz – Városi Park 12:00 – Bábszínház – Arany János: A fülemile – Városi Park 16:00 – Bábszínház – Arany János: A fülemile – Bethlen-negyedi park 17:00 – Filmvetítés – Városi Könyvtár 17:00 – Kelekótya koncert – Bethlen-negyedi park 18:00 – Képkiállítás a Művelődési Ház gyűjteményéből – Művelődési Ház 19:00 – Székelyföldi Filharmónia vonósnégyes koncertje – Művelődési Ház Koncertterme 20:00 – Orpheus koncert – Bethlen-negyedi park 21:00 – Earth and Sky – tábortüzes zeneest – Udvarhelyi Kávéház Május 28., CSÜTÖRTÖK 13:00 – 19:00 – XII. Mentésügyi Konferencia – Művelődési Ház 17:00 – Kapuk – fotókiállítás – Művelődési Ház 17:30 – A Nyírő József prózaíró pályázat eredményhirdetése – Művelődési Ház 19:00 – Patikus – színelőadás – Bethlen-negyedi park 20:00 – Boróka néptánccsoport – Bethlen-negyedi park – Művelődési Ház 21:00 – Fabatka koncert, majd táncház – Udvarhelyi Kávéház 21:00 – Szabadtéri mozi – Bethlen-negyedi park Május 29., PÉNTEK 9:00 – 15:00 – XII. Mentésügyi Konferencia – Művelődési Ház 17:00 – Filmvetítés – Városi Könyvtár 18:00 – Kórustalálkozó – Művelődési Ház 21:00 – The Palomita Show- koncert – Bethlen-negyedi park, Siculus Ifjúsági Ház 22:00 – Buli (Electro Swing by Dzsakko ) – Udvarhelyi Kávéház www.varosinfo.ro

» Csupán már csak emlék a 15 milliós magyarság?
2009-05-23 21:50:16
A 15 milliós magyarság napjainkra puszta fikcióvá vált. Az anyaország tízmilliós lélekszámához a diaszpóra ötszázezer és egymillió fő közöttire becsült lélekszámát (pontos adat erről nem áll rendelkezésre), illetve a szomszédos országokban kisebbségiként élő kétmillió-háromszázezer magyart számolhatjuk hozzá. E közösségeket azonban gyorsuló asszimiláció, már-már riasztó arányú népességfogyás jellemzi. 2009.05.22. A legutóbbi években az összes szomszédos országban csökkent a magyar kisebbségek lélekszáma – méghozzá általában gyorsuló ütemben. A MeH által most publikált kiadvány (Jelentés a külhoni magyarság helyzetéről) bizonyos magyar közösségek esetében egyenesen a drámai jelzőt használja. Az apadás éppen a legnagyobb lélekszámú magyar kisebbségeknél a legszembetűnőbb. Aggasztóak a szlovákiai magyarság demográfiai folyamatai, a magyarok részaránya a hatvanas évekbeli 12,5 százalékról 10 százalék alá süllyedt az ország teljes népességéhez viszonyítva. Egy évtized alatt csaknem 50 ezerrel apadt a magyar nemzetiségűek száma. Sokak szerint belátható időn belül félmillió alá süllyed az országban élő magyarok lélekszáma. Mivel az elvándorlás körükben nem számottevő, a népességfogyás két fő okra vezethető vissza. Egyrészt azok a fiatalok, akik az 1970-1980-as években szlovák tanítási nyelvű iskolába jártak, elveszítették kulturális kötődésüket, gyakran városi környezetben telepedtek le, és az új közegben asszimilálódtak. A másik nagy csoportot az „identitászavaros" személyek teszik ki, akik az elmúlt másfél évtized magyarellenes propagandája hatására a népszámlálásokon már szlováknak vallják magukat (ez főleg a Bodrogközben és az Ung-vidéken figyelhető meg). Az asszimilációs veszélyek napjainkban semmit sem mérséklődnek – ennek egyik oka, hogy a magyar nemzetiségű gyerekek ötöde szlovák tannyelvű iskolába jár.Erdélyben mára összesen 175 olyan település maradt, amely magyar többségű; túlnyomó részük falu. A csökkenés a kilencvenes évektől folyamatos: az asszimiláció, az elöregedés, az elvándorlás és az alacsony születésszám tíz év alatt 200 ezer körüli fogyást eredményezett. Napjainkban a romániai magyarok több mint fele (hozzávetőleg 760 ezer fő) városban él. Az értelmiség el- és kivándorlása még a Ceausescu-érában tömegességé vált, a rendszerváltás óta e folyamat más rétegekre is kiterjedt. A magyar értelmiség hiánya az oktatás újjászervezésében komoly gondokat jelent. A MeH által publikált jelentés ugyanakkor azt is megállapítja, hogy a romániai magyarság helyzetének rendezésében az „elmúlt 12 évben óriási előrelépések történtek, ennek ellenére mindmáig több rendezetlen probléma él tovább". Az ottani magyarok gazdasági helyzetének, valamint létbiztonságának lényeges javulását teszi lehetővé a föld- és erdőtulajdon viszszaszolgáltatását szabályozó, továbbá a jogtalanul elkobzott ingatlanok – köztük a közösségi ingatlanok – visszaadásáról szóló törvény. Ugyanakkor tavaly a nehézkes bírósági gyakorlat miatt még egyetlen kisebbségi közösségi ingatlan sem kerülhetett vissza korábbi gazdájához. A súlyos gondok ellenére a jelentés rámutat: „a romániai magyarság (...) autonóm, fejlődésre képes magyar kultúra létrehozására alkalmas szellemi-szervezeti potenciállal és részben megfelelő intézményi háttérrel, tárgyi feltételekkel rendelkezik". Szerbiában a legutóbbi népszámlálás szerint már csak 290 ezer magyar élt, s azóta ez a szám további 20 ezerrel csökkent. A fogyás a hatvanas évek óta folyamatos, a délszláv háború idején pedig katasztrofálisan felgyorsult – a Vajdaságon belül ma Bácskában lakik a legtöbb magyar.Ami Ukrajnát illeti, az ottani magyarság mai lélekszámát 140-150 ezerre becsülik a kutatók. 84 százalékuk a magyar határ menti 20 kilométeres sávban él, főleg kis falvakban. Az anyanyelvű képzés nagy hiányai miatt az ottani magyar nemzetiségűek döntően alacsony társadalmi presztízsű szakmákban dolgoznak, nagy mértékben érinti őket a munkanélküliség. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint a városok közül egyedül Beregszászon alkotnak a magyarok igen csekély többséget. Ennél is meghökkentőbb a horvátországi magyarság fogyása. Sehol másutt a Kárpát-medencében nem annyira rohamos a magyar lélekszám csökkenése, mint déli szomszédunknál: 26 százalék egy évtized leforgás alatt. Számuk mára bőven 17 ezer fő alá zsugorodott. Becslések szerint a háború idején 8 ezren kivándoroltak, további 1000-1500 magyar pedig a harcok áldozatává vált. A legnagyobb veszteségek Karlovác megyében következtek be: ott ma feleannyi magyar sem él, mint 15 évvel ezelőtt. Szinte azonos a kép Szlovéniában is: 25 százalékos magyar demográfiai veszteség tíz év alatt; így számuk hivatalosan már csak hatezer körül mozog. Éppúgy, mint a burgenlandi magyaroké.nol.hu

» Épített örökségünk Bihar megyében
2009-05-18 18:27:21
Zsúfolásig megtelt péntek délután a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ (LEK) múzeumterme, ahol Dukrét Géza Épített örökségünk Bihar megyében című kötetét mutatták be. A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság által támogatott kiadvány nemcsak érdekes ismertető olvasmány, hanem igazi kortörténeti dokumentum is, hiszen szerzője – közel hétszáz fényképpel illusztrálva – 110 Bihar megyei település műemléképületeit, illetve azokat a régi építményeket mutatja be, amelyek megérdemelnék, hogy műemlékké nyilvánítsák. A péntek esti bemutatón a hallgatóság soraiban számos egyházi és politikai személyiséget is láthattunk. Veres Kovács Attila a LEK házigazdájaként köszöntötte a közel kétszáz fős közönséget, majd a könyv szerzője mondott pár üdvözlő szót. Ezt követően Péter I. Zoltán újságíró, a környék műemléképületeinek „szakértője” mutatta be a szép kivitelezésű könyvet. A bemutató mottójaként elhangzott az is, hogy minden új magyar könyv ünnep közösségünk számára, főleg azok az alkotások, melyek révén múltunkat, kincseinket tudjuk átmenteni a jövőbe. Péter nem tagadta meg újságírói mivoltát, azaz a zsigeri kíváncsiságot, s faggatni kezdte Dukrét tanár urat azokról a kulisszatitkokról, sztorikról, amelyek a kötet keletkezésekor estek meg vele. Külön említést érdemel az az óriási dokumentálódás, amely nélkül a péntek este bemutatott könyv nem kerülhetett volna az olvasó kezébe. S ez a dokumentálódás nem csupán egy egyszerű és egyszeri kiadvány háttérmunkája, hanem bihari történelmünk megőrzésének hiteles „képes krónikája” is. A könyvbemutató – amelyen az Erdélyi Kárpát Egyesület váradi tagjai közül is többen részt vettek – projekcióval zárult, Dukrét Géza a fia segítségével adott rövid magyarázatokkal megtűzdelt vetített ízelítőt megyénk épített örökségének gyöngyszemeiből, azt is megmutatva, hogy a közelmúlt emberei és viszonyulásaik micsoda pusztítást vittek végbe ebben a hagyatékban… Szőke Mária<-Zsúfolásig megtelt péntek délután a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ (LEK) múzeumterme, ahol Dukrét Géza Épített örökségünk Bihar megyében című kötetét mutatták be. A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság által támogatott kiadvány nemcsak érdekes ismertető olvasmány, hanem igazi kortörténeti dokumentum is, hiszen szerzője – közel hétszáz fényképpel illusztrálva – 110 Bihar megyei település műemléképületeit, illetve azokat a régi építményeket mutatja be, amelyek megérdemelnék, hogy műemlékké nyilvánítsák. A péntek esti bemutatón a hallgatóság soraiban számos egyházi és politikai személyiséget is láthattunk. Veres Kovács Attila a LEK házigazdájaként köszöntötte a közel kétszáz fős közönséget, majd a könyv szerzője mondott pár üdvözlő szót. Ezt követően Péter I. Zoltán újságíró, a környék műemléképületeinek „szakértője” mutatta be a szép kivitelezésű könyvet. A bemutató mottójaként elhangzott az is, hogy minden új magyar könyv ünnep közösségünk számára, főleg azok az alkotások, melyek révén múltunkat, kincseinket tudjuk átmenteni a jövőbe. Péter nem tagadta meg újságírói mivoltát, azaz a zsigeri kíváncsiságot, s faggatni kezdte Dukrét tanár urat azokról a kulisszatitkokról, sztorikról, amelyek a kötet keletkezésekor estek meg vele. Külön említést érdemel az az óriási dokumentálódás, amely nélkül a péntek este bemutatott könyv nem kerülhetett volna az olvasó kezébe. S ez a dokumentálódás nem csupán egy egyszerű és egyszeri kiadvány háttérmunkája, hanem bihari történelmünk megőrzésének hiteles „képes krónikája” is. A könyvbemutató – amelyen az Erdélyi Kárpát Egyesület váradi tagjai közül is többen részt vettek – projekcióval zárult, Dukrét Géza a fia segítségével adott rövid magyarázatokkal megtűzdelt vetített ízelítőt megyénk épített örökségének gyöngyszemeiből, azt is megmutatva, hogy a közelmúlt emberei és viszonyulásaik micsoda pusztítást vittek végbe ebben a hagyatékban… Szőke Mária Reggel

» Kordokumentum múltunkról, jelenünkről
2009-05-18 18:25:48
Nincs benne nosztalgia a romániai szenátori szék iránt, annál inkább a nyolcvanas évekkel kapcsolatban, amikor rettenetben éltek ugyan, de „magas nyomáson" olyan minőségű emberi kapcsolatok jöhettek létre, amilyenek később nem, az a szolidaritás, testvériség, szenvedély, amellyel megélték a dolgokat, ma hiányzik életéből — mondta el Szőcs Géza azon a szombat esti találkozón, amelyen az „irodalmi csemegének és kordokumentumnak" tekinthető, Farkas Wellmann Endrével közösen összeállított kötetet mutatták be az árkosi Művelődési Központban. Az Amikor fordul az ezred címmel kiadott vaskos kötetben vallomások, esszék, levelek, vitairatok, anekdoták, történetek, fotók tükrében a két szerző beszélgetésébe ágyazva kerekedik ki közelmúltunk története, a 80-as, 90-es évek, az ezredforduló első esztendeinek Szőcs Gézához kapcsolódó eseményei. Farkas Wellmann bölcsészhallgatóként, diplomamunkája ürügyén kezdett foglalkozni Szőcs Géza költészetével, beszélgetéseik során bukkant elő rengeteg fontos téma, dokumentum, melyek újabb és újabb kérdéseket generáltak, így született meg a magiszteri disszertáció és ez a könyv, amely nemcsak a XX. század két utolsó évtizedét jellemzi, de a költőt is, akihez kapcsolódik. Szombaton este az érdeklődők ízelítőt kaphattak a könyvből, Bogdán László beszélgetőtársai felvillantották a nyolcvanas évek erdélyi magyar ellenzéki mozgalmát. Szőcs Géza megjegyezte, 1990 után alig van visszhangja írásainak, kezdeményezéseinek, elült benne is az indulat. Enélkül a könyv nélkül nagyon sok dokumentum elveszett volna — véli —, de ott van a kérdés: érdekel-e ma valakit mindez, túlkínálat van a könyvpiacon, ki tudja, kihez jut el, mit ért meg belőle. Ugyanakkor elismerte, híve annak, hogy ami érték valamikor, valahol létrejött, azt érdemes megismertetni, megmenteni. Háromszék

» Teleki Napok Nagybányán
2009-05-18 18:24:04
Sógor Csaba európai parlamenti képviselőjelölt szombaton reggel a nagybányai Teleki Napok rendezvénysorozat eseményein vett részt. Délelőtt történelmi konferencia és könyvbemutató volt a Teleki Magyar Házban, itt Sógor Csaba a résztevők köszöntése után elmondta, politikusként kiemelt érdeklődéssel figyeli a Teleki Téka sorsát, ám nem csak figyeli, hanem meghívására Brüsszelben, az Európai Parlament kulturális és oktatási szakbizottságának be is mutatták az intézményt. A Teleki Tékát – rangja intézményes elismerésének zálogául az erdélyi magyar közösség szeretné az UNESCO világörökség listáján tudni. „A Teleki könyvtár állománya, csakúgy, mint a könyvek által a közösség szolgálatának hagyománya olyan felbecsülhetetlen szellemi örökség, mely tagadhatatlanul Európához köt bennünket, és amelyre méltán vagyunk büszkék” – mondotta Sógor Csaba szombaton délelőtt Nagybányán.

» Európai díj Szőcs Gézának
2009-05-18 18:20:15
A Bécsi Európai Akadémia nagydíjával tüntették ki Szőcs Géza költőt. Az 1962-ben alapított társaság az európai integráció, együttműködés és oktatás elősegítésére jött létre, és támogatja az Európai Unióról szóló ismeretek terjesztését. A szervezet évtizedek óta évente egy alkalommal kitüntetéssel jutalmazza Közép-Európa politikai és szellemi életének kiválóságait.Csak akkor maradhat Európa az, amire eddigi teljesítménye predesztinálja, ha bízik magában, és hisz a szeretetben – mondta Szőcs Géza a szerda esti ünnepségen lehangzott köszönőbeszédében. A felszólalók megemlékeztek arról, hogy idén húsz éve szűnt meg a határzár Magyarország és Ausztria között. Az eseményen mások között jelen volt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Deák Ernő, az Ausztriai Magyar Egyesületek Központi Szövetségének elnöke is. Krónika / Kultúra.hu

» Néphagyomány- Laji bá' még egyszer megmutatta
2009-05-18 18:14:08
Pénteken tartották a negyedik népzene- és néptánc-találkozót, a Maros Művészegyüttes és a Folk Dancing and Musik Egyesület szervezésében, a Maros Művészegyüttes kövesdombi székházában. A táncosokat, a vendégeket meg a népes közönséget Barabási Attila- Csaba tagozatigazgató üdvözölte. A rendezvényt idén is a megyei tanács elnöke, Lokodi Edit Emőke nyitotta meg, és díszoklevéllel, jelképes ajándékokkal kedveskedett az együttesek, tánckarok, formációk vezetőinek, külön pedig a találkozó díszvendégének. A ’70-es évek elején megjelenő néptánc-reneszánszt a profi szellem váltotta fel, vélekedett 1985-ben Lőrincz Lajos. Az anyagi érdek, önmutogatás, versengő csoportosulások, a jó zenekarok és jó táncosok sztárolása következett be, a néptánctanulás és tanítás helyett. Szakítottak a régi gazdag hagyományokkal, és a régi, erkölcsileg összehasonlíthatatlanul tisztább táncházakkal, melyek valóban szeretetközösségek voltak. A renitenskedő táncost, a részegest, a prostituáltat kitiltották a táncházból. Sajnos, az urbanizáció, a városi tömegkultúra elidegenítő hatása már a falvakban is érezteti áldatlan hatását. Nos, ez a „tipikus mongoloid arcú, ritka, igazi székely ember", aki eredeti humorával, furfangos észjárásával idős kora ellenére is rendkívül fiatalos szellemi frissességgel emlékszik a régi eseményekre, a szabadság éveit már derűlátóbban értékeli. Persze, a vidéket elárasztó tömegkultúrától éppúgy viszolyog, mint korábban. Az 1931-ben született táncmester, zenész és szószóló, az „örökmozgó Laji bá" öregkorára „hazaszállt" sóvidéki falujába, Korondra. Nem pihent a babérjain (bár nyugodtan tehette volna); a visszakapott föld, az erdő gazdát kívánt. A közösségi szellem nemhogy kihalt volna lelkéből: még inkább megacélozódott. Hittel vallja: fel kell éleszteni a rendtartó székely falu hagyományait, a faluközösséget, mert a rendtartó székely falu önmagára vigyázott, felelt, önmagát megnevelte, tovább képezte, vigyázott, s tekintélye volt a becsületes munkának, magyar öntudatnak. Azért is jöhetett örömös szívvel, az alsósófalvi hagyományőrző együttes kíséretében virtusos verbunkot mutatni Marosvásárhelyre, mert ismeri és segíti az 1990 utáni néptánc-nemzedékek törekvéseit. Hiszen, akárcsak a csíki, háromszéki, gyergyói, udvarhelyszéki, keresztúri, a Maros-, Nyárád-, és Küküllő-tájéki táncos ifjúság, a Maros Művészegyüttes mesterré érett táncosai és ügybuzgó fiatalabbjai is hivatásuknak és feladatunknak tekintik az erdélyi folklórhagyományok gyűjtését, megőrzését és felhasználását, mind oktatási, mind színpadon való bemutatási céllal, ilyen jellegű találkozók, előadások, műsorok révén. Ennek jegyében szervezik immár negyedik esztendeje a népzenei és néptánc-találkozókat. Vendégeik mindig egy- egy tájegység jónevű dalosai és táncosai. „Az életforma változásával a szokások is változnak. Korábban létezett a fonó mint közösségi intézmény, idézem Barabás László néprajzkutatót. – Vissza kell utasítanom azt a szemléletet, hogy a fonó az erkölcstelenség és bűn melegágya volt. Megengedte ugyan a játékot, de szigorú rendje volt – a fiatalok itt tanulták meg az udvarlás formáit. Létezett a fonószínház, de az mára már megszűnt. Az asszonyok még összejárnak néha, léteznek farsangi utcai menetek és játékok, például Görgényüvegcsűrön, Kibéden, Alsósófalván, Beresztelkén, Mezősámsondon, Mezőkölpényben. Ma is van igény ezekre a játékokra, amelyekhez minden generáció hozzáadja a maga ízlésvilágát. Szerintem hosszú jövőjük van." A parádét a kibédi Madaras Gábor hagyományőrző néptánccsoport nyitotta (vezetőjük Barabási Attila-Csaba), őket követte Lőrincz Lajos verbunkja. Mementó: az 1957-ben alakult Székely Népi Együttes műsorán szerepelt Lőrincz Lajos és Ambrus Erzsébet korondi páros tánca: úgy pörgött táncos partnere körül a lány, mint fonalat sodró orsó, melyet egy láthatatlan kéz pörget, miközben a legény csodálatos figura-láncolatba formálta a tánc igazi örömét. (Korondi olvasókönyv). Lajos bácsi most sem hazudtolta meg önmagát: elkapott egy szemrevaló sófalvi lányt, és jól megforgatta. Közben ezt a sziporkát hallottuk tőle: „Mindig szerette a fiatal a vént!" Az „alsóiak" irnyítója Fülöp Noémi. Fonójelenetük a természetesség hitelével zajlik, megismerkedünk a vidám természetű sóvidéki falu fonóbeli szokásaival, az egészséges népi humor, a paraszti erotika megannyi jellegzetességével, mint a seggbálozás, tyúkszartaliga, kovácsolás (lópatkolás), Kútba estem, ki húz ki?, Fuss, Kati!, hajózás stb., négy nemzedék közösségformáló, -erősítő téli szórakozásmódjával, hiszen gyermekek, lányok-legények, házasok és öregek egyaránt természetes szereplői ennek a dramatikus népszokásnak. A fesztivál második felét jórészt a Napsugár Ifjúsági néptánccsoport középső csoportjainak változatos műsora töltötte ki, hogy aztán a Maros Művészegyüttes tánckara éppen az alsósófalvi farsangtemetés részletét, az Illyésnek vagy vén Dobainak nevezett bábu elparentálása körüli táncos-énekes sirató- és temetési paródiával ajándékozza meg a rendkívül hálás közönséget. Muzsikált az együttes kitűnő zenekara, Jakab Attilával, Bőr Gyulával, Marton Lászlóval, Gyárfás Róberttel – Moldován-Horváth István vezetésével. Népújság

» XXI. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia
2009-05-15 01:06:41
A XII. reál- és humántudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) 2009. május 15-17. között zajlik Kolozsváron a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE), a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) és Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) szervezésében. Az ETDK olyan tudományos verseny, amelyben a reál- és humántudományok különböző szakterületeinek megfelelő szekciók keretében versenyben levő (erdélyi magyar) egyetemi és főiskolai hallgatók bemutathatják és összemérhetik saját kutatási eredményeiket, szakmai tudásukat. Az idei konferencia fővédnöke dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. A pénteken 14 órától a BBTE Aula Magna termében kezdődő megnyitón a szervező intézmények képviselőin kívül felszólal az MTA-t képviselő dr. Görömbei András professzor is. A szekcióülések munkálatai csütörtökön, pénteken és szombaton a BBTE főépületében, valamint más helyszíneken. Az ETDK 26 szekciójában 8 egyetem és főiskola (BBTE, Sapientia-EMTE, PKE, Nagyváradi Egyetem, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia, Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola, Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola) 177 hallgatója 146 dolgozatot mutat be. A résztvevők értékelését 96 bíráló végzi. A konferencia szekciói a következőek: Állam- és jogtudomány, Filozófia, Fizika, Földrajz, Informatika, Katolikus teológia, Kémia, Kommunikáció-Újságírás 1-2., Magyar irodalomtudomány 1-2., Magyar nyelvtudomány, Marketing-menedzsment, Matematika, Művészettörténet, Néprajz, Pénzügy, Protestáns teológia, Pszichológia és neveléstudományok 1-2., Szociális munkás, Szociológia és antropológia, Testnevelés és sport, Történelem, Zeneművészet és zenetudományok. A bemutatott dolgozatok számának tekintetében kiemelkedik a Magyar irodalomtudomány, valamint a Pszichológia és neveléstudományok szekció. A konferencia programját a következő öt tudománynépszerűsítő előadás színesíti: dr. Baricz Árpád (BBTE): Log-konkáv eloszlások és a l'Hospital szabály monoton alakja dr. Görömbei András (MTA): A nemzeti identitás és a kisebbségi magyar irodalom dr. Jakab Gyula geológus: A víz csodálatos tulajdonságai dr. Puskás Attila: Egészséges életmód Szakács Gábor (elnök, Forrai Sándor Róvásíró Kör): A székely-magyar róvásírás rövid története és alapfogalmai Wanek Ferenc (EMTE): A geológia és a régészet kapcsolata A záróünnepség és a díjkiosztó gálaest vasárnap 15 órától lesz a BBTE Európai Tanulmányok Kara Jean Monnet termében, majd a konferenciát állófogadás zárja. További részletek a csatolt részletes programban, a http://etdk.kmdsz.ro honlapon, illetve a 0264-595700-s telefonszámon vagy az etdk.kolozsvar@gmail.com e-mail címen kaphatók. Impulzus

» Sorompók nélkül-Színházi fesztivál Szatmárnémetiben
2009-05-15 01:03:48
Május 22-én kezdődik a harmadik alkalommal megrendezett Sorompók nélkül című színházi fesztivál Szatmárnémetiben. A fesztiválon hét magyar előadást tekinthet meg a közönség hazai és külföldi társulatok tolmácsolásában. Az Ács Alajos Stúdióteremben a nagy közönségsikernek örvendő A bárónő és a komoran című előadás lesz megtekinthető. A Szilágyi Regina által rendezett előadás két igen különböző származású nő találkozásáról szól, mely rég elfeledett vagy sohasem tapasztalt érzelmeket vált ki belőlük. A nagyszínpadon hat előadás lesz megtekinthető. A Harag György Társulat a Zűrzavaros éjszaka című darabot adja elő, Caragiale egyik legmulatságosabb és legtöbbet játszott komédiáját, amely az átlagember problémáit ábrázolja. Szerelem, megcsalás, féltékenység parodizálása sok komikus szituáció eredménye, egy nagyon színes nyelvi humor kíséretében. Az idei fesztiválon fellép majd a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Beregszászról. A Liliomfit fogják előadni a szatmári közönségnek. Szigligeti Ede Liliomfi című társadalmi vígjátékának színre vitele azért lehet meglepő, mert a mű egyszerű, könnyed hangvételű, nagy ívűnek nem mondható játék, nem terhes rejtett üzenetekkel, középpontjában természetesen szerelmi bonyodalom áll, reformkori humorral fűszerezve.

» A kisebbségi létről is beszél Bodor Ádám Pozsonyban
2009-05-15 01:01:11
Bodor Ádám Kossuth-díjas kolozsvári születésű magyar íróval ismerkedhet a pozsonyi olvasóközönség szerdán, a helyi Magyar Kulturális Intézetben. Bodor Ádám, aki 27 évvel ezelőtt Kolozsvárról települt át Magyarországra, a határon túli magyar irodalom jeles képviselőit bemutató sorozat vendége. A múlt hónapban Visky András költő, drámaíró, a kolozsvári drámai színház művészeti vezetője volt a meghívott. Bodor Ádám a pozsonyi közönségtalálkozón a tervek szerint a kisebbségi létről, a fenyegetettség érzéséről, a műveiben megjelenő irracionalitás természetességéről fog beszélni. Az író műveire nagy hatással volt Erdély vallási és kulturális sokszínűsége, a magyar, a szász és a román kultúra keveredése. Megjelenik műveiben a kelet-európai letargia, a szegénység, a kiszolgáltatottság. kultura.hu

Egyetemek |
Elérhetőségek |
Hírek |
Honlaptár |
Impresszum |
Kultúra |
Linktár |
Partnereink |
Pályázatok
Rólunk |
Szótár |
Támogatók |