Kárpátalja
» A kárpátaljai magyarság életképi töredékei a Csehszlovák Köztársaság kötelékében
2009-05-25 12:58:53
2009.05.25.A hatalomváltás következményei a korabeli sajtó tükrében 1919. szeptember 10-én a Saint-Germain-en-Laye-ben megkötött szerződés értelmében Kárpátalját de jure az újonnan megalakult Csehszlovák Köztársasághoz csatolták. A szerződés II. fejezetének 10. és 11 cikkelye előírta, hogy az új államalakulaton belül a kárpátaljai ruszinok számára hozzanak létre területi önkormányzati autonómiát. „A békeszerződés az ottani magyar lakosság vonatkozásában nem rendelkezett, mintha az nem is létezett volna.”[1] Az impériumváltást követően a törvényhozó hatalmat a német és magyar lakosság képviselői nélkül megalakult ideiglenes nemzetgyűlés gyakorolta. Így a kisebbségi magyar lakosság életét is befolyásoló törvényeket megkérdezésük nélkül fogadták el, mint például az alkotmányt, a nyelvtörvényt, a földreformtörvényt, a közigazgatási törvényt. A Magyar Tanácsköztársaság által kihirdetett szükségállapot továbbra is fennállt, ami a magyartalanítás eszközéül szolgált. Állami alkalmazottakat bocsátottak el munkahelyükről, mivel nem voltak hajlandóak hűségnyilatkozatot tenni az új államra. A munkájuktól megfosztott tisztviselők „anyagilag tönkretéve, kiéheztetve, súlyos adósságok hullámai közé lökve vívják az élet és halál harcát.”[2] Állásukat, pedig cseh köztisztviselők vették át, akik nem beszélték a kisebbség, esetenként többség nyelvét. A hivatalokban a magyar anyanyelvűeknek nehéz volt megértetni magukat, gyakran hallották a „Nye rozumim!” (Nem értem!) kifejezést, vagy pedig válaszként adták, amikor cseh anyanyelvű hivatalnokkal találták szembe magukat. „Az irodaszolgálótól fölfelé bárkihez is fordulunk anyanyelvünkön mindenkitől azt a választ nyerjük, hogy „Nye rozumim!”, s mindenhova tolmácsot kell vinnünk, ha azt akarjuk, hogy megértsenek. (…). A vasúti állomáson, a bíróságok épületein és sok más középületen nincs magyar fölírás, s ha azokban belépünk, mi is kénytelenek vagyunk felkiáltani „Nye rozumim!”, mert ezekben az épületekben sehol egyetlen egy magyar tájékoztató felirat sincs, noha a bennük megforduló és olvasni is tudó (…) állampolgárok legnagyobb része csak magyarul tud beszélni.”[3] 1920. február 29-én elfogadták a köztársaság alkotmányát, melyben biztosították a kisebbségek számára, a saját politikai, kulturális jogaiknak érvényesítését, azokban a járásokban, ahol számarányuk meghaladta a 20 %-ot. Gyakorlatban való alkalmazása gyakran nem valósult meg. Ungvárról felháborodottan írják, hogy „A zsupanátusok, pénzügyi hatóságok, bíróságok stb. esetről esetre visszautasítják úgy Munkácson, mint Ungváron a magyar nyelvű beadványokat, jóllehet ezeken a területeken a magyarságnak törvényszerűen megkívánt számaránya a népszámlálás adatai szerint is kétségtelen.” [4] A település- és utcanevek használatát, valamint a településeknek helységnévtáblával való megjelölését a 266/1920. sz. törvény és annak végrehajtási utasítása, a 324/1921-es kormányrendelet szabályozta. Ennek értelmében a belügyminiszter minden település számára csehszlovák nyelvű elnevezést állapított meg. A sajtót is kötelezték, hogy a helységneveket e törvénynek megfelelően használják. A közigazgatási beosztás többször is megváltoztatták a megállapított cenzus lehetőségeinek korlátozását szolgálta. A cseh és szlovák földigénylőket folyamatosan telepítettek a területre, mellyel az etnikai arányokat kívánták megváltoztatni a magyarok kárára, akik egy tömbben éltek a határ menti sávban. [5] Ez a sáv ekkor Ungvár–Munkács–Nagyszőlős vonal és a román–csehszlovák, illetve a magyar–csehszlovák országhatár, Ungvár–Csap vasútvonal közötti tájon húzódott.[6] A saint-germain-i szerződés I. fejezetének 2. cikkelye biztosította a kisebbségek nemzetiségi jogait. Valójában azonban akadályozták a nemzeti érzés bármiféle megnyilvánulását. A magyar ruha viselését sem tolerálták, előfordult nyílt inzultus is, például Beregszászban, „amikor fényes nappal tentával öntötték le a magyar ruhát, azt a fiatalembert, aki a magyar ruhás hölgy védelmére kelt, letartóztatták”[7] Ungváron is történt hasonló sértés: „A napokban egy pár úrilány magyar ruhában jelent meg az utcán. Valamennyit elfogták és a katonai parancsnokságra kísérték, ahonnan szinten egy pár polgár erélyes közbelépésére szabadultak.”[8] Az 1920-as Szent István-napi megemlékezés hasonlóan zajlott Munkácson, Beregszászon és Ungváron. Munkácson a ruháikat piros-fehér-zöld szalaggal díszített lányokat kísérték be a városházára. „A templom ajtajától a rendőrségi szobáig [cenzúra miatt hiányzik a szövegrész] megy a hét kislány.(…) A tömeg mindenütt nyomukban és hangosan követelik a szabadon bocsátásukat. (…) A lányok nyugodtan várják a kihallgatást. Nem tagadnak semmit, de legkevésbé azt, hogy magyarok. A leányok egyenként mennek be a kihallgatásra: „Neve, lakása, saját akaratából vette fel a magyar szalagot?” – „Igen, saját akaratomból, magyar vagyok.” ”[9] A lányok megtették Szent István-napi kötelezettségüket. Beregszászon is hasonló incidensről számol be a tudósító: „Mise után egy Papp nevű cipész segéd belekötött a magyar ruhás kislányokba, melynek azután összeszólalkozás és verekedés lett a vége. Utána rendőrség, bekísérés, kihallgatás és jegyzőkönyv következett.”[10] A Ruszinszkói Magyar Hírlap tudósítója az ungvári eseményeket már csak vázlatosan írta le, hiszen a fenti forgatókönyv ott is lejátszódott: „Nyolc órai mise, prédikáció, nagymise, magyar-díszruha, kokárda, rendőri beavatkozás, bekísérés, kihallgatás, jegyzőkönyv, elkeseredés stb. A közönség lassan kezdi már megszokni.”[11] ’20-as évek elején az említett jogegyenlőtlenségek ellen határozottan felléptek az újonnan megalakult politikai pártok, a keresztényszocialista párt, a kisgazdapárt, valamint a Ruszinszkói Magyar Jogpárt (vezetőjéről a Korláth-pártnak is nevezték),[12] mely sajátosan kárpátaljai párt volt. Az 1921-és 22-es Himnusz-ügy alperesei között ott volt Korláth Endre is, a Ruszinszkói Magyar Jogpárt elnöke. Védőbeszédében elmondta, „Nem érzem magam bűnösnek a vádban foglalt cselekmény miatt, mert lehetetlennek tartom, hogy bűnös legyen az, aki Istenéhez imádkozik (…). A magyar himnusz, pedig nem más, mint a magyarok imája a magyarok Istenéhez, s mint ima nem foglalhat magában semmiféle izgatást egy más nemzet ellenében; csupán Isten áldását kéri a magyar fajra.”[13] A feltárt források alapján elmondhatjuk, a kisebbségbe került kárpátaljai magyarságban az együvé tartozás szelleme tovább élt, ragaszkodtak nemzeti ünnepeikhez, nyelvükhöz. Azonban kötődésük bármiféle megnyilvánulását a csehszlovák hatóságok tiltottak vagy megtorlás követte azt: pénzbírság, fegyház, legrosszabb esetben, pedig az ország területéről való kiutasítás. Az összetartozást fizikailag a közigazgatás többszöri átszervezésével, a cseh telepesek betelepítésével nehezítették. A lakosság életének súlyosbításával nem az emberek létének ellehetetlenítését célozták meg, hanem azt, hogy megszerzett terület nemzetiségeit, így a magyarokat is, beolvasszák a „csehszlovák” nemzetbe. [1] Zseliczky Béla: Kárpátalja a cseh és a szovjet politika érdekterében 1920-1945. Napvilág Kiadó, Budapest, 1998, 29. old. [2] Kifizették a magyar tisztviselőket. Határszéli Újság, Politikai Hetilap, 1921. május 29, 14. évfolyam, 22. szám, 2. old. OSZK, MFO, FM3/1791 [3] „Nye rozumim!” Határszéli Újság, Politikai Hetilap 1922. január 29. 15. évfolyam, 5. szám, 2. old., OSZK, MFO, FM3/1791 [4] A magyar nyelvhasználat joga a hivatalokban. Kárpáti Híradó, 1925. április 24, II. évfolyam, 44. szám, OSZK, MFO, FM3/1750. [5] Hévizi János.: Autonomies in Hungary and Europe. Corvinus Society 2004, p. 97. [6] Botlik József: Czechoslovakia's ethnic policy in Subcarpathia : Podkarpatskaja Rus or Ruthenia, 1919–1938/1939 [Csehszlovákia nemzetiségi politikája Kárpátalján 1919–1938/1939 : Podkárpátszka Rusz vagy Ruténia] translated and edited by P. Csermely. – Hamilton : Corvinus Publishing, 2005. p. 83 [7] Beregi Újság, a Beregi Demokrata Magyarság Társadalmi és Politikai Hetilapja 1921. december 25, I. évfolyam, 6. szám, 6. old. OSZK, Mikrofilm Olvasó (továbbiakban MFO), FM3/2712. [8] Tilos a magyar ruha. Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1920. augusztus 17. I. évfolyam, 9. szám, 4. old. OSZK, MFO, FM3/2618. [9] Szent István napja a vidéken. – Magyar ruha – Rendőrség – Elfogatás – Verekedés. Ruszinszkói Magyar Hírlap, a Ruszinszkói Jogpárt politikai napilapja 1920. augusztus 22. I. évfolyam, 9. szám, 2. old. OSZK, MFO, FM3/2618. [10] U.o. [11] U.o. [12] Móricz Kálmán: Kárpátalja sorsfordulói. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 2001, 46. old. [13] U.o. Halász Marianna
2009-05-25 12:58:53
2009.05.25.A hatalomváltás következményei a korabeli sajtó tükrében 1919. szeptember 10-én a Saint-Germain-en-Laye-ben megkötött szerződés értelmében Kárpátalját de jure az újonnan megalakult Csehszlovák Köztársasághoz csatolták. A szerződés II. fejezetének 10. és 11 cikkelye előírta, hogy az új államalakulaton belül a kárpátaljai ruszinok számára hozzanak létre területi önkormányzati autonómiát. „A békeszerződés az ottani magyar lakosság vonatkozásában nem rendelkezett, mintha az nem is létezett volna.”[1] Az impériumváltást követően a törvényhozó hatalmat a német és magyar lakosság képviselői nélkül megalakult ideiglenes nemzetgyűlés gyakorolta. Így a kisebbségi magyar lakosság életét is befolyásoló törvényeket megkérdezésük nélkül fogadták el, mint például az alkotmányt, a nyelvtörvényt, a földreformtörvényt, a közigazgatási törvényt. A Magyar Tanácsköztársaság által kihirdetett szükségállapot továbbra is fennállt, ami a magyartalanítás eszközéül szolgált. Állami alkalmazottakat bocsátottak el munkahelyükről, mivel nem voltak hajlandóak hűségnyilatkozatot tenni az új államra. A munkájuktól megfosztott tisztviselők „anyagilag tönkretéve, kiéheztetve, súlyos adósságok hullámai közé lökve vívják az élet és halál harcát.”[2] Állásukat, pedig cseh köztisztviselők vették át, akik nem beszélték a kisebbség, esetenként többség nyelvét. A hivatalokban a magyar anyanyelvűeknek nehéz volt megértetni magukat, gyakran hallották a „Nye rozumim!” (Nem értem!) kifejezést, vagy pedig válaszként adták, amikor cseh anyanyelvű hivatalnokkal találták szembe magukat. „Az irodaszolgálótól fölfelé bárkihez is fordulunk anyanyelvünkön mindenkitől azt a választ nyerjük, hogy „Nye rozumim!”, s mindenhova tolmácsot kell vinnünk, ha azt akarjuk, hogy megértsenek. (…). A vasúti állomáson, a bíróságok épületein és sok más középületen nincs magyar fölírás, s ha azokban belépünk, mi is kénytelenek vagyunk felkiáltani „Nye rozumim!”, mert ezekben az épületekben sehol egyetlen egy magyar tájékoztató felirat sincs, noha a bennük megforduló és olvasni is tudó (…) állampolgárok legnagyobb része csak magyarul tud beszélni.”[3] 1920. február 29-én elfogadták a köztársaság alkotmányát, melyben biztosították a kisebbségek számára, a saját politikai, kulturális jogaiknak érvényesítését, azokban a járásokban, ahol számarányuk meghaladta a 20 %-ot. Gyakorlatban való alkalmazása gyakran nem valósult meg. Ungvárról felháborodottan írják, hogy „A zsupanátusok, pénzügyi hatóságok, bíróságok stb. esetről esetre visszautasítják úgy Munkácson, mint Ungváron a magyar nyelvű beadványokat, jóllehet ezeken a területeken a magyarságnak törvényszerűen megkívánt számaránya a népszámlálás adatai szerint is kétségtelen.” [4] A település- és utcanevek használatát, valamint a településeknek helységnévtáblával való megjelölését a 266/1920. sz. törvény és annak végrehajtási utasítása, a 324/1921-es kormányrendelet szabályozta. Ennek értelmében a belügyminiszter minden település számára csehszlovák nyelvű elnevezést állapított meg. A sajtót is kötelezték, hogy a helységneveket e törvénynek megfelelően használják. A közigazgatási beosztás többször is megváltoztatták a megállapított cenzus lehetőségeinek korlátozását szolgálta. A cseh és szlovák földigénylőket folyamatosan telepítettek a területre, mellyel az etnikai arányokat kívánták megváltoztatni a magyarok kárára, akik egy tömbben éltek a határ menti sávban. [5] Ez a sáv ekkor Ungvár–Munkács–Nagyszőlős vonal és a román–csehszlovák, illetve a magyar–csehszlovák országhatár, Ungvár–Csap vasútvonal közötti tájon húzódott.[6] A saint-germain-i szerződés I. fejezetének 2. cikkelye biztosította a kisebbségek nemzetiségi jogait. Valójában azonban akadályozták a nemzeti érzés bármiféle megnyilvánulását. A magyar ruha viselését sem tolerálták, előfordult nyílt inzultus is, például Beregszászban, „amikor fényes nappal tentával öntötték le a magyar ruhát, azt a fiatalembert, aki a magyar ruhás hölgy védelmére kelt, letartóztatták”[7] Ungváron is történt hasonló sértés: „A napokban egy pár úrilány magyar ruhában jelent meg az utcán. Valamennyit elfogták és a katonai parancsnokságra kísérték, ahonnan szinten egy pár polgár erélyes közbelépésére szabadultak.”[8] Az 1920-as Szent István-napi megemlékezés hasonlóan zajlott Munkácson, Beregszászon és Ungváron. Munkácson a ruháikat piros-fehér-zöld szalaggal díszített lányokat kísérték be a városházára. „A templom ajtajától a rendőrségi szobáig [cenzúra miatt hiányzik a szövegrész] megy a hét kislány.(…) A tömeg mindenütt nyomukban és hangosan követelik a szabadon bocsátásukat. (…) A lányok nyugodtan várják a kihallgatást. Nem tagadnak semmit, de legkevésbé azt, hogy magyarok. A leányok egyenként mennek be a kihallgatásra: „Neve, lakása, saját akaratából vette fel a magyar szalagot?” – „Igen, saját akaratomból, magyar vagyok.” ”[9] A lányok megtették Szent István-napi kötelezettségüket. Beregszászon is hasonló incidensről számol be a tudósító: „Mise után egy Papp nevű cipész segéd belekötött a magyar ruhás kislányokba, melynek azután összeszólalkozás és verekedés lett a vége. Utána rendőrség, bekísérés, kihallgatás és jegyzőkönyv következett.”[10] A Ruszinszkói Magyar Hírlap tudósítója az ungvári eseményeket már csak vázlatosan írta le, hiszen a fenti forgatókönyv ott is lejátszódott: „Nyolc órai mise, prédikáció, nagymise, magyar-díszruha, kokárda, rendőri beavatkozás, bekísérés, kihallgatás, jegyzőkönyv, elkeseredés stb. A közönség lassan kezdi már megszokni.”[11] ’20-as évek elején az említett jogegyenlőtlenségek ellen határozottan felléptek az újonnan megalakult politikai pártok, a keresztényszocialista párt, a kisgazdapárt, valamint a Ruszinszkói Magyar Jogpárt (vezetőjéről a Korláth-pártnak is nevezték),[12] mely sajátosan kárpátaljai párt volt. Az 1921-és 22-es Himnusz-ügy alperesei között ott volt Korláth Endre is, a Ruszinszkói Magyar Jogpárt elnöke. Védőbeszédében elmondta, „Nem érzem magam bűnösnek a vádban foglalt cselekmény miatt, mert lehetetlennek tartom, hogy bűnös legyen az, aki Istenéhez imádkozik (…). A magyar himnusz, pedig nem más, mint a magyarok imája a magyarok Istenéhez, s mint ima nem foglalhat magában semmiféle izgatást egy más nemzet ellenében; csupán Isten áldását kéri a magyar fajra.”[13] A feltárt források alapján elmondhatjuk, a kisebbségbe került kárpátaljai magyarságban az együvé tartozás szelleme tovább élt, ragaszkodtak nemzeti ünnepeikhez, nyelvükhöz. Azonban kötődésük bármiféle megnyilvánulását a csehszlovák hatóságok tiltottak vagy megtorlás követte azt: pénzbírság, fegyház, legrosszabb esetben, pedig az ország területéről való kiutasítás. Az összetartozást fizikailag a közigazgatás többszöri átszervezésével, a cseh telepesek betelepítésével nehezítették. A lakosság életének súlyosbításával nem az emberek létének ellehetetlenítését célozták meg, hanem azt, hogy megszerzett terület nemzetiségeit, így a magyarokat is, beolvasszák a „csehszlovák” nemzetbe. [1] Zseliczky Béla: Kárpátalja a cseh és a szovjet politika érdekterében 1920-1945. Napvilág Kiadó, Budapest, 1998, 29. old. [2] Kifizették a magyar tisztviselőket. Határszéli Újság, Politikai Hetilap, 1921. május 29, 14. évfolyam, 22. szám, 2. old. OSZK, MFO, FM3/1791 [3] „Nye rozumim!” Határszéli Újság, Politikai Hetilap 1922. január 29. 15. évfolyam, 5. szám, 2. old., OSZK, MFO, FM3/1791 [4] A magyar nyelvhasználat joga a hivatalokban. Kárpáti Híradó, 1925. április 24, II. évfolyam, 44. szám, OSZK, MFO, FM3/1750. [5] Hévizi János.: Autonomies in Hungary and Europe. Corvinus Society 2004, p. 97. [6] Botlik József: Czechoslovakia's ethnic policy in Subcarpathia : Podkarpatskaja Rus or Ruthenia, 1919–1938/1939 [Csehszlovákia nemzetiségi politikája Kárpátalján 1919–1938/1939 : Podkárpátszka Rusz vagy Ruténia] translated and edited by P. Csermely. – Hamilton : Corvinus Publishing, 2005. p. 83 [7] Beregi Újság, a Beregi Demokrata Magyarság Társadalmi és Politikai Hetilapja 1921. december 25, I. évfolyam, 6. szám, 6. old. OSZK, Mikrofilm Olvasó (továbbiakban MFO), FM3/2712. [8] Tilos a magyar ruha. Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1920. augusztus 17. I. évfolyam, 9. szám, 4. old. OSZK, MFO, FM3/2618. [9] Szent István napja a vidéken. – Magyar ruha – Rendőrség – Elfogatás – Verekedés. Ruszinszkói Magyar Hírlap, a Ruszinszkói Jogpárt politikai napilapja 1920. augusztus 22. I. évfolyam, 9. szám, 2. old. OSZK, MFO, FM3/2618. [10] U.o. [11] U.o. [12] Móricz Kálmán: Kárpátalja sorsfordulói. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 2001, 46. old. [13] U.o. Halász Marianna
» Helyreállítják a megrongált vereckei emlékművet
2009-05-25 08:55:57
2009.05.25. Az ungvári és a beregszászi magyar főkonzulátusok munkatársainak részvételével kezdődött el a hétvégén Kárpátalján az ismeretlen elkövetők által március elején meggyalázott és megrongált vereckei honfoglalási emlékmű helyreállítása. Az ukrajnai megyében működő két magyar diplomáciai kirendeltség munkatársai az emlékmű tervezőjének, Matl Péter munkácsi szobrászművésznek az irányításával láttak hozzá az emlékhely környezetének megtisztításához a törmeléktől és a rongálás nyomainak eltüntetéséhez. A gyalázkodó feliratoknak az emlékmű felületi burkolatáról eltávolítását egyik munkácsi sírkőkészítő vállalat dolgozói végzik.A magyar diplomaták az ungvári rádió és televízió magyar szerkesztőségének újságíróival közösen mintegy 60 borókafenyőt is ültettek a honfoglalási emlékműhöz tartozó területen - tájékoztatta telefonon az MTI-t Kulin Zoltán, a Kárpátaljai Állami Rádió és Televízió Társaság helyettes vezérigazgatója.A múlt év júliusában felavatott vereckei honfoglalási emlékmű alsó részéről a máig ismeretlen rongálók leverték a kőburkolatot, megbontották sarkait és letörték az emlékjel fekete gránit oltárkövének éleit, valamint csúcsait. Az emlékmű oldalait jelszavakkal és náci önkényuralmi jelképekkel csúfították MTI
2009-05-25 08:55:57
2009.05.25. Az ungvári és a beregszászi magyar főkonzulátusok munkatársainak részvételével kezdődött el a hétvégén Kárpátalján az ismeretlen elkövetők által március elején meggyalázott és megrongált vereckei honfoglalási emlékmű helyreállítása. Az ukrajnai megyében működő két magyar diplomáciai kirendeltség munkatársai az emlékmű tervezőjének, Matl Péter munkácsi szobrászművésznek az irányításával láttak hozzá az emlékhely környezetének megtisztításához a törmeléktől és a rongálás nyomainak eltüntetéséhez. A gyalázkodó feliratoknak az emlékmű felületi burkolatáról eltávolítását egyik munkácsi sírkőkészítő vállalat dolgozói végzik.A magyar diplomaták az ungvári rádió és televízió magyar szerkesztőségének újságíróival közösen mintegy 60 borókafenyőt is ültettek a honfoglalási emlékműhöz tartozó területen - tájékoztatta telefonon az MTI-t Kulin Zoltán, a Kárpátaljai Állami Rádió és Televízió Társaság helyettes vezérigazgatója.A múlt év júliusában felavatott vereckei honfoglalási emlékmű alsó részéről a máig ismeretlen rongálók leverték a kőburkolatot, megbontották sarkait és letörték az emlékjel fekete gránit oltárkövének éleit, valamint csúcsait. Az emlékmű oldalait jelszavakkal és náci önkényuralmi jelképekkel csúfították MTI
Egyetemek |
Elérhetőségek |
Hírek |
Honlaptár |
Impresszum |
Kultúra |
Linktár |
Partnereink |
Pályázatok
Rólunk |
Szótár |
Támogatók |